Biciklis bejegyzései

Biciklis élményeim elsősorban fővárosunkban, Budapesten. Sok-sok évig nem bicikliztem a motormánia és a jogsi megléte miatt, viszont 2008-ban Budapestre felhoztam biciklimet, megadva a lehetőségét... XI. kerületben nem is volt gond a biciklizés, nade 2008 nyara óta a Keleti pályaudvarnál lakok. Így, gyenge fizikummal innen kellett újrakezdjem a biciklizést, ami már jóval nagyobb falat volt!


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)

Pár napja (talán pont azóta, amióta megvan az új bicaj) furcsa rémálmok gyötörnek. Sajnos/szerencsére a legutóbbi kettőre nem emlékszek, csak arra, hogy a téma azonos volt: Lopás.

Mindegyikben volt üldözés, hol én üldöztem a tolvajt, hol a tolvaj engem. Az első elég érdekes volt, ott egy teherautón voltam utas, egy barátom jóvoltából, aki a főnök volt. Egy platós teherautó volt, egy konténerrel a platóján, ami félig volt vízzel. Valami titkos és különleges/veszélyes dolog volt benne, kicsit a maffia felé hajazva. Egyszercsak megálltunk, a főnök pedig odament egy autóhoz.
Én a platón voltam, ekkor nézegettem a konténert, aztán egyszercsak a másik két utas bepattant a teherautóba, és elindultak, otthagyva a főnököt. Próbáltam neki szólni, sikerült felsegíteni a platóra, és a platón előre menve benéztünk a kabinba, hogy mi történik ott.
A teherautót egy vörös hajú nő vezette, nagy, szerte ágazó rikító vörös, ijesztő hajjal. Elkezdtünk dörömbölni, hogy azonnal álljon meg, fenyegetőzve mindennel, aztán egyszercsak megfordult. Ahogy megfordult megrémültünk, a nő arca szinte csak a koponya volt, egy rémisztő sanda vigyor mégis volt rajta, majd behúzta a kabin hátsó függönyét.... Ekkor végre felébredtem, talán jobb is.

Aztán később volt még olyan álmom, ahol elloptak tőlem valamit, megpróbáltam visszaszerezni, amiből az lett, hogy a tolvaj elkezdett üldözni. Menekülnöm, és bújkálnom kellett, hogy ne vegyen észre, de sajnos / szerencsére többre nem emlékszek.

Na, hát talán a fentiekre magyarázat az, hogy pár napja nem nagyon tudom, hol tároljam a bicajt. Először ugye próbáltam a szobában, de ez nem az igazi, nem férünk tőle, és nem ide való:

Aztán levittem oda, ahol az elődje is volt: a pince lejáró ráccsal és lakattal lezárt részére, de az U lakat révén csak igen körülményesen tudtam lezárni, és innentől folyamatosan azon aggódtam, hogy itt mégcsak nem is lenne feltűnő, ha valaki fél óráig fűrészelgetné a lakatot...

Innen még aznap felhoztam, valamiért úgy éreztem, hogy túlzottan szem előtt van, mégsem eléggé feltűnő helyen (érdekes, elődjénél nem aggódtam).
Aztán végül úgy döntöttem, hogy felhozom a folyosóra, konkrétan a bejárati ajtóm elé. Ott aztán igazán feltűnő, viszont ugyanakkor szem előtt is van. Itt azért csak nem fűrészel valaki félórán keresztül.... Vagy mégis?! Na, hát éppen ezen megy a para..

Elég masszívan odalakatoltam a batár U-lakattal, meg kicsit odahúztam azt a zárat is, ami a vázon volt, és kulcsom sincs hozzá, de talán a látszat elveszi a tolvaj kedvét. Hétvégente persze beviszem majd a lakásba, de azért egyelőre megvan a para továbbra is, minden nap...

UPDATE:
Tegnap este beszélgetve pár szomszéddal (most először! :) Végre megismertem a jobb fejeket is), figyelmeztettek, hogy nincs tú jó helyen a bicikli, mert pontosan innen, ettől a korláttól lopták el az előző lakók biciklijét... ehh... Igaz, az csak sodrony lakattal volt odatéve, és akkor is, amikor huzamosabb ideig nem voltak itthon..... nade akkoris, ehh...

Végre újra biciklivel az Egyetemen. Máris legalább annyiszor, ahányszor az előző biciklimmel összesen tudtam menni, egészen az ellopásáig. Az esetből tanulva mostmár az új batár Tesco-s U-lakattal nagyon figyelmesen zártam a drótszamarat: Szigorúan csak látványos, feltűnő, frekventált helyen zártam le, és mindig a lehető legmerevebb pózban, hogy megmozdítani se nagyon lehessen. Egyelőre nem vitték el...

Viszont az most már figyelem az Egyetemen a többi biciklit, és a lakatok látványa elszomorít... Vannak relatíve egészen komoly biciklik is szinte csak spárgával "lezárva". Legolcsóbb, leggagyibb spirálzárak, amiket még az én olcsó és egyszerű bicskámmal is csak egy mozdulat elvágni.. Elszomorít a tény, hogy azokat a bicikliket, ha nem is most, de az Egyetemen előbb-utóbb garantáltan el fogják lopni. Valahogyan fel kellene hívni ezen kollégák figyelmét az őkt fenyegető veszélyre.

A veszélyen túl viszont újra óriási érzés biciklizni! Szegény MZ egy métert sem ment azóta, amióta megvan ez a bicaj, mindenhova ezzel mentem (rögtön tekerve is vele össz ~35 km-t). Nagyon bejön ez a szabadság, amit a biciklizés nyújt, a felfrissülés meg aztán pláne. Izomzatomon érzem is a fejlődést, pláne amióta felhordom gyalog, a lépcsőn a bicajt a másodikra.
A dolgot még megkoronáztam valamelyik nap egy fagyival is, ami aztán tényleg a boldogság netovábbja. A körúton egy járdára kitelepült fagyist kerülgettem minden alkalommal, kicsit mérges is voltam magamban, hogy így leszűkítik az egyébként iszonyatosan széles, jól és biztonságosan biciklizhető járdát, de addig-addig mentem el előtte, míg nem bírtam tovább, és vettem egy kétgombócos fagyit. Mostmár azőta tudom, hogy nincs is annál jobb, mint fagyival a kézben hazatekerni! :)

Pár hátránya viszont van a dolognak.. Például az, hogy amióta utoljára tekertem, azóta legalább 5-10 fokot emelkedett a hőmérséklet, és bizony mostmár hiába tekertem nagyon óvatosan, akkoris úgy néztem ki, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel... Hiába, rendkívül izzadós vagyok, de talán még pár ilyen hét, mint ez a mostani, és lehet ez is elmúlik?! ... Titkon ezt remélem

Aztán a következő gond az az ülés... Teleszkóp ide vagy oda, de a bicaj 5 kilométer után is úgy feltörte a fenekemet, hogy ülni is alig tudtam... Oké, lehet ehhez is csak idő kell, nade azóta már eltelt pár nap, és még mindig viszolyogva teszem le a hátsómat a nyeregre.

Ja, közben a bicikli zár elhelyezésére is meglett a megoldás.. A legelső padka, rögtön itt a sarkon megoldotta a problémát: A hátsó lengővillára erősített zártartó ripityára tört, ahogy a padkáról ledöccentem, tehát innentől kezdve a táskámra kívülről ráerősítve hordom a lakatot. Így még egyfajta védelmi fegyver funkciót is ellát, tehát két legyet egy csapásra!

Végre megvan a zárnivaló is, íme:

Ajándékba kaptam, nővéreméktől, ahol már évek óta állt ez a bicaj. Ajándék lónak pedig nem szokás a fogát, sem pedig színét nézni, az a lényeg, hogy minden bizonnyal egy kényelmes városi bicaj lesz belőle. Egyedül az a probléma vele, hogy túl szép. Arra számítottam, hogy egy ütött-kopott, alaposan leharcolt bicajt kapok, ezzel szemben ez szép. Meg női kissé, de mindegy, a lényeg, hogy gurul, kényelmes, fasza a váltója, és bicikli.

Rögtön el is kezdtem gondolkodni, hogy az új U lakatot hova is tegyem rá, mert ugye a vázra nem lehet... Kicsit hülye ötletem volt, és kicsit hülyén is néz ki, de talán a célnak megfelel, így ide raktam:

Első ötletnek jó volt, aztán a felszerelés után, jobban átgondolva annyira már mégsem... Elvégre itt mindenféle kerékről jövő erőket csillapítás nélkül kapja az a kis parányi sín, ami a lakatot tartja, így valszeg az nem fogja bírni megtartani, és le fog esni az első kátyúnál. Szóval keresnem kell neki más helyet a cangán, és ehhez egyelőre a hátsó lengőkar jutott eszembe, de még majd vizsga után futok így is egy tesztet, hátha mégis jó lesz... :D

No, kérem, ha a bicikli nem is, a zár már megvan hozzá:

Kemény 2000 Ft a Tesco-ban! Kilóra nagyon tetszetős, érezni benne a vasat (olyan iszonyat súlya van). Ezzel remélem azért kell némileg küzdeni, hogy vihető legyen, bár lehet itt meg már az a ba, hogy túl merev (??)... Van valakinek ismerete/tapasztalata/véleménye ezzel a zárral kapcsolatban?!

.... Már csak a bicikli kellene hozzá!

A biciklimre emlékezve ma délután a ZH tán kihelyeztem ezt a kis üzenetet, alá pedig az elvágott zárat:

(szöveg)

Aztán ahogy hazaértem olvastam végig EZT (http://herczegzoltan.freeblog.hu/archives/2009/04/30/mali/) az eszeveszett sztorit egy bicikli lopásról és filmbe illő következményeiről. Mindez itt, Budapesten, idén, mitöbb alig pár napja. Itt mellettem, a nyóckerben, itt, ahol ÉN élek.

Azt mondom olvassa végig mindenki, megéri az időt, csak aztán nehogy mindenki azt mondja utána, amit most én is: NEM AKAROK ITT, EBBEN AZ ORSZÁGBAN ÉLNI!

...én szóltam!

"Közli a kolléga miközben diktálok, hogy nem ismeretlen a család: múltkor hozzájuk ment ki egy csapat rendőr, akiket családi perpatvarhoz hívtak, veri a részeg férj a feleségét. Kiér a nyolc rendőr, benyit az ajtón, mire a férj azonnal elengedi az asszonyt, és elkezdi verni veszettül a fejét a gipszkarton falba, hogy az rögtön törik. Gyerek már hívja is a Teve utcát a gyors apai instrukcióra: -jajj-jajj, azonnal jöjjenek, verik az apámat a rendőrök, már vérzik a feje!!! – Döbbenet, az ész megáll. Nincs itt cigánybűnözés." - azóta sem térek magamhoz, ennél a mondatnál lementem hídba! NEM AKAROK ITT ÉLNI!

"Holnap reggel 8-ra megyek órára, meglátjuk, hogy megmarad-e ez a happines, megmarad-e a pozitív benyomás, vagy pedig mint minden csoda, 3 nap alatt véget ér..." - - Pontosan ezt írtam 3 nappal ezelőtt, meg lehet nézni, ott van két posttal ezelőtt. Irónikus. Nagyon.

Ma is biciklivel mentem be, tekertem 5 km-t, tökjó tempóban, ismét fülig ért a szám, és az egyik előadáson PDAn még írtam is egy boldog postot. Nem teszem ki, talán soha. Ezért:

Ez a látvány fogadott alig 2,5 órával azután, hogy a képen látható rácshoz lezártam a biciklit. EDDIG tartott. 3 nap. Tényleg, mint minden csoda. Alig 30 kilométert tekertem eddig összesen ezzel a bicajjal, pedig nem volt új. korántsem.

Egyik barátomtól vettem 12 ezer kemény magyar forintért. Acélvázas, szürke Olimpia bicikli, SR SunTour telóval, ami még kis is van jól kopva. Markolatváltóval, fém pedálokkal, és új üléssel. Új volt az első felni is, egy duplafalú, a hátsó szintén duplafalú, de viseletes. A gumi elöl-hátul kopott, hátul kicsit durvább terepre való. Volt a kormányon baloldalt egy tökjó CatEye tükör, meg egy kicsi, kék csengő, a markolatok pedig puha szivacsok voltak. Ránézésre nem volt egy nagyszám, valami szarházi paraszt bunkónak mégis ez kellett.

Fényes nappal. Ez az, amit nem tudok felfogni. Fényes nappal az Egyetem területén, az Észak-Nyugati bejárat mellett közvetlenül. Ott még forgalom is van, pláne ilyenkor. Nem is kicsi lakat volt rajta, vastag alcélsodrony, amit valszeg egy mozdulattal egy bazinagy erővágóval elvágtak.

Kérdem én: SENKINEK SEM FELTŰNŐ EGY FICKÓ NAGY EGY BATÁRNAGY ERŐVÁGÓVAL SÉTÁLGATVA / Nagy ballon kabátban?! Tényleg ilyen egyszerűek vagyunk?!

Szívből kívánom a kedves tolvajnak, hogy száradjon le a keze, lehetőleg biciklimen ülve, miközben egy 100-zal érkező kamion elé teker ki éppen. Kívánom, hogy az én biciklimen érje a halál, az én biciklim miatt pusztuljon ki a rohadék! Remélem átmegy a fején egy kamion, mind a 18 kerekével, esetleg még hátra is tolat, kétszer. Kívánom, hogy teljes vagyona égjen el, vesszen oda egy tűzben, és még a tolató kamion előtt lássa mindenét porig égni! Valamint az összes társának szívből kívánom, hogy szarjon SÜNt, sőt akkor már egy egész SÜN családot, egészen addig míg bele nem pusztul!

Miután észrevettem a lopást futottam még pár kört, először az épület körül, hogy ha meglátok valakit a biciklimen, azt az elvágot zárral üssem pofán, de sajnos/szerencsére nem találtam. Ez után voltam a biztonságiaknál, onnan pedig a rendőrökhöz mentem, mert a térfigyelő kamera képét nem adják ki az Egyetemen.

Úgyhogy Kedves Budapest, én megpróbáltam jó lenni, megpróbáltam nem környezetet szennyezni, de úgy látszik ez a nép, aki itt él nem érett meg erre. Igen, ezért a közösség is hibás, amiért itt ilyet fényes nappal meg lehet tenni. A rendőrség is hibás, amiért csak a vállukat vonogatják, és az egész törvénykezés, amiért a mocskos tolvaj nincs megfélemlítve, és pofátlanul azt csinál, amit akar. Kedves Budapest, kapsz mostantól jó kis ásványi olajos, ólompótlós kétütemű füstöt az MZ kipuffjából, bele az arcodba, mert ezt érdemled! Én megpróbáltam!

 

Ehhez nem kellene sok, csak 5-6 ember, egy preparált bicikli, és 4-5 délutánnyi szabadidő. NE HAGYJUK, HOGY EGYETEMÜNKÖN MEGSZOKOTT ÉS HÉTKÖZNAPI DOLOG LEGYEN A BICIKLI LOPÁS!!!!
Akit érdekel a dolog, keressen meg privátban (email-en, vagy személyesen)!

 

Bicikli lopás Budapesten:

Ez durva, tényleg egyre jobban tetszik a dolog.

Nem gondoltam volna, hogy ekkora szabadságérzet lesz a biciklizéssel. Eddig ugye mentem a rakparton , a bicikli úton párszor, oszt' kész, szabadságérzet zéró...
Most viszont ha haladni akarok, kimegyek az úttestre, ha pedig ott nem haladnak, felcsapatok a körúti marhaszéles járdára, és 15-20-as tempóval tekerek el az autók, és köztük rekedt motorosok mellett! :D (finoman a gyalogokat kerülve, akiknek hangosan megköszönve, ha figyelnek rám... Ha nem, akkor pedig szinte megállok, és volt hogy ezt ők köszönték meg!)
Marha jó!

Ma is tekertem 10 kilométert, épp csak beszaladtam az Egyetemre, és az elhatározásnak megfelelően, nem motorral és nem is BKVval. Javarészt most is a járdán mentem, mert amikor alig vannak gyalogosok, akkor ott a jobb. Viszont ha már kerülgetni kellene őket, akkor inkább lebaktattam az úttestre, és ott mentem tovább, ha meg ott voltak túl sokan, akkor vissza a járdára. Ezt nagyon élvezem!

Minden bizonnyal azért vagyok futom ugyanazt az utat kb azonos idő alatt, mint motorral, mert míg motorral sokszor "beszorulok", és megállni kényszerülök, addig bicajjal felmgyek a járdára, és egy percre sem állok meg. Folyamatosan megyek, 15-ös átlagtempóval (kilométerórából :) ), épp csak 1-2 gyalogátkelőnél kellett megállnom, nameg az Üllői úti kereszteződésnél, ahol most nem mentem le az aluljáróba, hanem lebakkanva az úttestre, szépen előrementem a pirosnál, és az autók között mentem keresztül az Üllőin.

A lényeg, hogy a benyomás még most is pozitív, ez a szabadságfeeling, ez az "azt csinálok, amit akarok, úgy megyek, ahogy nekem tetszik" bejön, nagyobb a freedom, mint motoron! Holnap lehet kipróbálom zenével, szerintem egy halkan szóló zene még tovább tudja fokozni az élvezeteket.. :)

Nos, hosszú idő után újra bicikliztem, méghozzá Budapest belvárosában, ugyanis végre biciklivel jöttem az Egyetemre. Régi vágyam volt már, de eddig nem mertem. Féltem ettől az első alkalomtól, ahogy az első alkalmaktól félni szokás, vagy kicsit jobban.

Most viszont végre elsétáltam a motor mellett, elővettem a bicajt és azzal jöttem... Így most FÜLIG ÉR A SZÁM! :)
De tényleg tökjó, ugyanis a helyváltozásra szánt teljes idő, csupán 3 perccel volt több, mint motorral, pedig a körúton végig járdán mentem, lassan, kényelmesen, olykor a gyalogosok miatt teljesen lefékezve.

Nem izzadtam le, tökjó volt tekerni, élvezetes volt a közlekedés, és 0, azaz nulla literes benzinfogyasztással mindezt!!
A dologban pláne jó, hogy a mai nap ritka kevés kávét pusztítottam (folyadékot annál többet!),ma nem igényeltem a koffeint. Igaz, most egy egész kicsit többet is pihentem a szokásosnál, de általában ennyi alvással nem vagyok ennyire éber. Igaz, ma nem is figyeltem annyira nagyon előadásokon (ilyen többet nem lesz, srácok! :) ), lehet ezért is a kicsit fokozottabb éberség, de a frissesség érzés egész nap megvolt, pedig ilyet szinte soha sem érzek.

Egyik épületből a másikba is pikk-pakk átértem, közben újra meg újra felfrissülve! 

Hazafelé gyorsabb voltam bármelyik dugóban álló autónál, sőt egy batárnagy csopperesnél is, aki nem fért el az autók között. Haza egy kicsit több idő volt, mint oda (18 perc helyett 30), de volt benne egy 10 perces beszélgetés is, meg egy fölösleges elkanyarodás a Rákóczi térnél. Gondoltam arra gyorsabb lesz, mint a gyalogok kerülgetése a járdán, de tévedtem, legközelebb maradok inkább a körúton és a járdán...

Biztonság érzettel sem volt gond, nem féltem sem az autók között, sem a nyóckerben, ez azért pozitív. Így nagyon kellemes és élvezetes volt az egész, sokkal jobban élveztem, mint BKV-val, bár a motorozás feelingjével azért nem ér fel... Holnap reggel 8-ra megyek órára, meglátjuk, hogy megmarad-e ez a happines, megmarad-e a pozitív benyomás, vagy pedig mint minden csoda, 3 nap alatt véget ér...

Nos, újra itthon. 4 nap alatt kb 800 km-nyi motorozás után mondom ezt.
Igen, a címből kitalálható, hogy idén is elmentem a Tour De Hongrie -ra, idén is kísérő motorosnak. Lássuk napi bontásban:

Július 21, Hétfő, 0. nap:
Azaz egy nappal a Tour előtt még elmentem kedvesemhez, Mezőberénybe (170 km). Reggel a motor még csupán csavarra bontva pihengetett Szacsesz mester asztalán, így volt izgalom az indulással, bőven. Délben blokk összerakás, kb 3-5 óra között blokk beszerelés, aztán tesztelés, összepakolás, és háromnegyed 8-kor indultam -a GPS szerinti- 2 óra 45 perces útnak. A hideg nyári éjszakában kellett ám a thermo bélés, és végén a nyélgáz is, így 2 óra 20 perc lett belőle, 2 megállással együtt. Viszont az utak...... Kriminális! Kisköre-Abádszalók-Kunhegyes-Mezőtúr stb útvonalon olyan kátyúkat kellett a sötétedésbe kerülgetni, hogy néhol 40-ig kellett lelassítsak. Így is egyszer sikerült kishíján lerepülni a motorról egy hirtelen hupli miatt. Életveszélyes útszakasz, óvakodjatok tőle!

Július 22, Kedd, 1. nap:
Reggel kezdésnek esővel indult a nap. Kedvesem pedig éppen ezen a napon ült fel először mögém a motorra, sok-sok kérlelés, és próbálkozás után. Esőben. Persze, hogy ilyen napon esnie kell. De szerencsére nem volt gond. A kezdeti félelmeket a Gyomaendrődre vezető úton nagyjából sikerült legyőzni, a rossz idő ellenére is (a vízet úgyis én fogtam :) ). Ezt követően elfoglaltuk a szállásunkat (Hársfa hotel nagggggyon jóóóó! 2ágyas kellemes, fürdőszobás-kádas szoba, Dréher sörözős kaja, LEGJOBB!). Eső persze továbbra is esett, és a verseny startjának közeledtével csak fokozódott. Innen már nem volt vissza út, meg is kaptam a feladatomat: Az egyik bíróval fogva a mezőnyt a polgármester tekerése mögött 1 körig, aztán pedig néha 1-1 kört futni a bíróval. A motor teljes terhelésen volt, de jól helytállt az eső ellenére is, tettünk így 40 km-t kb.
Este még hazaszaladtunk kedvesemékhez meleg ruháért, mert rossz kilátások voltak az időre.

Július 23, Szerda, 2. nap:

Reggel 6 óra. Kemény, mi? Ekkor kellett kelni a 7 órás induláshoz, ugyanis a verseny következő szakasza Balmazújvárosból indult, Gyomaendrődtől 120 km-re. Onnan még 180 km-es etap várt ránk és a mezőnyre, Sátoraljaújhelyig. Ütős, mindez ESŐBEN. Reggel 7kor konvojban, ami minket, a három motorost az első 10 kilométeren elhagyott. Innentől megállások, térképnézegetések, és eltévelyedések árán, 140 km-t megtéve sikerült eljutni a 120 km-re lévő starthoz. Kajálás után tankolás, és már következett is a rajt. Végre újra a régi posztban: pálya biztosítóként. Megyek a rendőrmotorosok mögött, integetem le én is az autókat, és ha valamelyik hülyén áll meg (nagyon kilóg, veszélyes helyen van, stbstb), azt síppal és zászlóval jelzem a bicikliseknek. Szeretjük ezt a melót, de ez sem volt az igazi esőben. Pláne úgy nem, hogy a mezőny fele "eltévedt" a táv első felében. Valahol egy rendőr rossz irányba irányította a szökevényektől leszakadt mezőnyt, így kísérőstől (mi), és száz valahány bringással, kísérőautóssal együtt rossz irányba mentünk 5 km-en át. Amikor kiderült a dolog, hátraarc a mezőnnyel szemben, és a kaotikus leállítás miatt hirtelen megálltak a bicajosok, amiből hatalmas, 30 fős bukás és egy kulcscsonttörés lett. Igazság szerint itt mindenki hibázott. A rendőrök, és a szervezők is (főképp), amiért nem állították meg a bicajosokat piros zászlóval, annak rendje és módja szerint. Ehelyett kaotikus forgolódás a keskeny úton, bicajosok össze-vissza, és tájékozatlan mezőny. "Most akkor megy a verseny?" kérdésekkel bombáztak, de nekem még csak rádióm sem volt, nekem csak a veszélyekre kell felhívnom a figyelmet. Na, ezek után újabb óriási hiba következett: A két-három csapatra szakadt mezőnyt Rakamaz előtt megállították, hogy újrainduljon a verseny. Fejetlenség, és komolytalanság következett, ugyanis a biciklisek nem foglalkoztak a bíró sípszavával, aminek én ittam meg a levét a megfeszített idegek miatt.
Mindenesetre az útvonal több, mint gyönyörű volt. Álom szép! Bmazújváros - Hajdúnánás - Tiszalök - Tokaj - Abaújszántó - Vizsoly - Zsujta - Kéked - Hollóháza - Filekháza - Pálháza - Széphalom - Sátoraljaújhely. Eső révén lassú tempóban mentem, de bátra ajánlom ezt csapatni vágyó motorosknak!

Július 24, Csütörtök, 3. nap:
Sajnos ezen a napon el kellett válnunk a csapattól, és hazatérni, ezért már előző nap megkaptuk az eltankolt benzin költségeket, és délelőtt összepakoltunk, és kedvesemmel motorra ülve hazaindultunk. Napsütés, jó idő, végre, ezt vártuk, és még több mint 150 km állt még előttünk, benne egy Bükk-kel. Harmadik alkalom volt ez a motoron kettesben, és az eddigi eső, éjszaka (eső+éjszaka) kombók után a nagy oldalszél következett. Egyenesben bedőlni,szembejövő kamionoknál kapaszkodni. Kemény kis betörés volt ez barátnőmnek a motoron. Miskolcnál úgy döntöttünk nem kell több oldalszél és nagy forgalom (3-as út), vállalunk inkább kanyarokat a Bükkön át, ahol viszont újabb eső várt ránk. Ez se volt kis élmény. A felújított Lillafüred - Felsőtárkány úton sok helyen volt vízátmosás miatti kavics és avar az úton, úgyhogy a lehető legóvatosabban motorozva inkább a táj szépségében csodálkoztunk és a felhőbe burkolt hegytetőkön. Esőben is ajánlott útvonal!

Most motor mosás, rendberakás, pakolás, és irány Erdély, Augusztus elsején az MZ Clubbal!

Engedjétek meg, hogy elregéljem az nagy balfaszságom krónikájának következő epizódját. Egy hét távlatából talán már higgadt fejjel, visszafogott indulattal tudom elmesélni miért is jelölteném magam egyre magasabb balfaszi-rangokra. Történt a dolog múlt szombaton, Június 21-én, azaz a Múzeumok Éjszakáján.

Már korán reggel érezni lehetett a levegőben vibráló balfaszságot, és a fölém tornyosuló meteorzáport. Reggel nővéreméknél ébredve (bér-macskavigyázás) a napot egy teakiborítással indítottam, a lehető legügyetlenebb módon, amit helyettem végül a terítő ivott meg. Innen egy beérkező telefon után hanyatt-homlok hazapucoltunk kedvesemmel, mert vatera-biznisz volt kilátásban. Kissé szűkre szabtam a találkozó időpontját, kb 10-15 percem volt kiérni a Lágymányosi híd lábánál lévő MOL kúthoz. A kb 30 fok és tűző nap ellenére biciklire pattantam, és nyomás! Állítólag a kutat könnyű megtalálni, el se lehet téveszteni, nekem mégis sikerült kb 3x megkerülni a budai hídfőt, a „lehajtótól 100 méterre lévő” MOL kúthoz. Ja, hogy a legvégén lévő lehajtótól.. Áhhá! Hát nem mindegy. A bűvös „Prielle Kornélia” utcanév elhangzása után egyből tudtam hova kell menni, addig meg a belemet kitaposva tekertem körbe az egész környéket.

Ez után még akadt némi internetes elintézni való, de persze az albiban nem volt net, így átmentem biciklivel nővéremékhez, netezni. Ismét dögmeleg, de már mindegy volt, úgy néztem ki, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel. Hazafelé pedig egy kellemetlen eseménynek voltam az elszenvedője:

A bicajról az ajtó előtt leszállva egy büdös cigány kisebbségi fiatalember kiabált utánam, hogy miért nem a bicikli utat használom. A nagy kiabálás révén vállatvonva válaszoltam, hogy „mert ide jöttem”, és már vettem is elő a kulcsot. Indultam VOLNA befele, ha az a tetves cigánygörény városunkat színesebbé tevő néphezhoz tartozó Úr nem loholt volna oda, és jött volna nekem, hogy „demitképzelek”. Előzményként megemlítem, hogy valóban a járdán közlekedtem, de igen körültekintően, lassan (fáradt voltam, vazze!), és a gyalogokat (mint mindig) nagy ívben kikerülve. Pár lerázó és átnéző szó után már kezdett felmenni bennem a pumpa amikor a mocskos csürhe megélhetés küszöbén élő férfi megfogta a biciklimet, és mondta, hogy kivágja az útra, meg eltöri kezem-lábam-nyakam. Fel volt azon háborodva, hogy elmentem mellette, ribanca kedves felesége, és a büdös kölyke ifjú utódja mellett biciklivel, én meg nem értettem miért fáj ez neki, ha egyszer még a szelem sem csapta meg őket, se a nyakában lógó arany fuxot. A dolog kezdett elfajulni, amikor én az enyves munkától erős kezét elkezdtem lefejteni a biciklimről, amit az ő erősen megszorított, és az eltörését tervezte.
Ekkor jobbhíján jó feltűnően végigmértem alacsony termetét, mire „micsinálszteköcsög?” intelligens kérdésre annyit válaszoltam, hogy „pontos személyleírást veszek, hogy már az utcasarkon rendőrautóban ülhess”. Erre elengedte a kezem, de még mérgében jól megcibálta a biciklimet. Ekkor még mindig üvöltve szó-szót követett („Toljad a járdán a biciklit te köcsög!” – „Próbáld ki egyszer milyen biciklizni!”), mire arcrezzenés nélkül hátat fordítottam a rinyáló brazilnak fájdalmát kifejező hátrányos helyzetű fiatalemberenek, kinyitottam a zárat, és elindultam befelé. Ekkor megfogta a bicajt, hátrahúzta (ezzel megfogta az ajtót), és bejött utánam a lépcsőházba. Na, ekkor nekem is elgurult a gyógyszer, telitorokból üvöltöttem, hogy „azonnal takarodj kifelé!”. A büdös cigány majoráns kisebbséghez tartozó Úr hasonló hangnemben ugrott nekem, és jött azzal, hogy hogy beszélek én vele, ő egy két gyerekes családapa! Több se kellett nekem, a büdös kölykei drága utódjai után küldtem, hogy akkor miért nem azokkal foglalkozik, továbbra is takarodjon innen. Sajnos a helyzet fokozása az erőviszonyok, és bunyós tapasztalatok terén nem nekem kedveztek, így sürgősen hangnemet váltottam, remélve, hogy az a szarkupac ő is. A terv bevállt, és kisvártatva sikerült kitessékelni a lépcsőházból visszafogottan, és „légy szíves”-ekben dús üvöltéssel, sérülésmentesen, szerencsével...
Az emberek az utcán ekkor végre újra nézhettek előre, a jelenetet követően már nem kellett elfordulniuk (ugye ilyenkor elfordul mindenki, nehogy lásson valamit, és nehogy szemtanúnak kelljen lennie, még a végén lemaradna ugye az esti sorozatról...)
2008, Budapest, XI. kerület, fényes nappal. Tudomásul vettük, ez van.

A düh csak ez után tört ki belőlem, amit egy gyors hidegzuhannyal sikerült csillapítani. Múzeumok éjszakája révén hivatalos voltam a Közlekedési Múzeumnál megrendezésre kerülő rigás találkozóra, így ez a csodás nap még nem ért ezzel véget. Táska a vállra, bele a fényképezőgép, egy üdítő -a melgre való tekintettel-, a pénztárca, és indulás. Villamoson szintén dühkieresztés, ezúttal telefonba, majd leszállást követően furcsa nedvességre lettem figyelmes... Igen-igen, ismét ömlik a táskámból az üdítő, mint egy héttel ezelőtt, Péntek 13-án az indexemre. Hurrá-hurrá. Vörös fejjel pakoltam ki az ALJÁN spriccelő üdítőt, ami ezúttal a fényképezőgépemet kínálta meg citromos lift-tel. Vajon mennyi az esélye annak, hogy egy félliteres palack KILYUKAD az alján-oldalán, és pont a fényképezőgépet áztatja el?!
Ugye, hogy nem sok!

Ezzel a számvetéssel vettem kezembe a gépet, és fogadtam meg ismét Kaufman barátom intését ilyen időre: „Sarokba kell ülni, és várni a meteorzáport, vagy megvárni míg elmúlik a rontás”. Így a 78-as trolira nem szálltam fel (100%, hogy elkapott volna egy ellenőr), hanem úgy döntöttem a Blaháról hazasétálok a Móriczra. „Kis szerencsével talán nem halok meg addig” gondoltam, és szóltam a rigás trásaknak, hogy inkább nem megyek ki, mielőtt még nagy (nagyobb) baj történne. Hazaséta közben kerültem minden embert, minden tekintet, bár halált megvető bátorsággal azért vettem egy fagyit a Ferenciek terén. Hazaérve jól bezárkóztam, felmértem a károkat (ismét romlott a gépem kijelzője), és begubóztam a sarokba, amit már a nap elején meg kellett volna tegyek... Továbbra sem tudom mit vétettem...

csillag: Fujj,fujj,rasszista,fujj!

Na, lássuk csak hogy alakult ez a hét, és hogy miért is jelöltetném magam az évtized balfasza címért is: Hét elején kedvesemmel röpke 1 órányi oda-vissza BKVzás után megállapítottuk, hogy a tervezett közös program meghiusul lakótársak felbukkanása miatt. Sebaj, legalább tanulunk a keddi elektró és szerdai matek vizsgára.

Ez úgy nézett ki, hogy ültem a matek fölött, és közben azon paráztam, hogy nincs már elég időm tanulni az elektróra is, és ezzel a parázással szépen el is ment az idő. Jó-jó, haladtunk is, a végén nagyjából sikerült is behozni a lemaradást elektróból. Marad még jópár tétel, amikhez csupán felszínes volt a tudásunk, de ez volt az a tárgy, amiből a legtöbb esélyem volt átmenni. Volt...

Kedden ugyanis sikerült belehúzni egy "nem-a-legkönnyebb" tételkombinációba, majd pedig minden belső könyörgésem ellenére a 4 jó vizsgáztató helyett az 5. rosszhoz kerültem, ami véletlenek sorozatán múlt csupán. A végeredmény persze már sejthető, megbuktam..
Ezek után nem sok lelkesedéssel lendültem neki a másnapi mateknak, aminek szintén meglett az eredménye: minden más (elsősorban alvás) érdekelt, csak a tanulás nem. Másnap reggel így inkább leadtam a vizsgát, nem vállaltam egy újabb egyest az indexembe.
Inkább elindultam bicajjal találkozni, és nyélbeütni egy üzletet a Boráros téren, ahol 20 percet állva nem találkoztam a másik féllel, így azt gondolva, hogy biztos csak én emlékszek rossz időpontra visszaindultam az egyetemre. Útközben a Petőfi híd közepén ért egy kiadós nyári zápor... teljesen szétáztatott. Uticélom a könyvtár volt, visszavinni két könyvet, szerencsére ezek megúszták. Mivel visszafelé az esőben kihajtottam magam, ezért vettem egy kólát, ami a táskába kerülve valami fondorlatos módon kinyílt, és telibeöntötte az indexemet. Az index persze mindig védő neylon tokban van, hogy ne legyen baja, ami ezúttal... hát persze, hogy hiányzott.

A végeredmény egy kólával alaposan eláztatott index. Ezt követően visszaindultam Borárosra, azt gondolva, hogy időben megyek, és persze útközben egy mégkiadósabb záport kaptam, ezúttal rongyá ázva.. A találkozó helyére érve ismét 20 percet vártam, majd telefonon kaptam a lecseszést, hogy egy órával előbbre volt megbeszélve.. Háhá, de hisz akkor ott voltam! Mire a válasz szimplán a telefonba: "Nem, nem voltál ott!". Namost ezzel lehet vitatkozni?!
Hazaérve imádkoztam, hogy legyen vége a napnak, de csak nem akart... Még jött ez után egy eladó lakás megnézése, egy gyengébb elázás (mindez 1 órányi metrózás után), majd este még várt ránk egy újabb 1 órás oda-vissza BKVzás, szintén programváltozás miatt, de legalább letelt a 24 óra.

Ekkor jött a látszólag boldog csütörtök, egy hazaúttal. Itthon a mindig éber gépem eszméletlennek tettette magát, semmire sem reagált. Hidegvérrel elkezdtem kinyomozni mi baja, és a megpróbáltatások után már egész nyugodtan tudtam konstatálni, hogy valszeg meghalt a videókártya vagy rosszabb esetben az alaplap. Megállhatott a ventillátora...

Azon meg már cseppet sem húztam fel magam, amikor a kidőlt gépem fotózására a fényképezőgépet elővéve észrevettem, hogy hiányoznak belőle az elemek. Hát persze, Budapesten vannak, az asztalomon, kedvesem discmanjében... És még csak csütörtök este van, hol van még ennek a hétnek a vége.. ajjaj....

Ez az új hétköznapi-biciklimánia kezdi megtenni a hatását. Ma már nem lihegtem/törölgettem az izzadtságcseppeket egy egyetemről-hazaszaladás után, és a biciklire visszaszállás sem jelentett kínszenvedést, amint ránehezedtem a bicikli ülésre (*nem fáj már tőle a seggem).
A zsír új V-fékeknek és fékkaroknak köszönhetően pedig még meg is tudok állni. Tiszta újdonság. Az előző fékkel jóformán lehetetlen volt normális féktávokon belül megállni, most pedig.... most pedig már csak el kéne tudni indulni. :) ... a nyeregcső egy kissé be van rohadva, így még mindig az "ultramagas" üzemmódban van az ülés. De legalább belátok még a buszokba is.
A fékek pedig rögtön megszerzésük másnapján életet mentettek, amikor a Lágymányosi utcából egy autós újraélrtelmezte a kreszt, és tudatában alkotott egy "állj, elsőbbségadás - kivéve biciklis!" táblát... Motoron nyomtam volna neki egy akkora dudát, hogy hazáig cseng a füle! A mozdulat most is megvolt, már csak a duda kellett volna hozzá. Így viszont nyomtam a helyét, megszokásból. ... Hajókürt kell ide!
Amúgy a hétköznapi bicajozás dolgomat folyamatosan szabotálja az időjárás... Eddig rengetegszer megtörtént már, hogy indultam volna bicajjal, éppen ki volt számolva az idő, erre elkezdett szakadni az eső. Najó, ajtóból bicaj visszavisz, lezár, elindulok gyalog, és az első utcasarkon már el is állt. Mindig csak addig esik, amíg elindulnék. Ma gondoltam jól kitolok vele, és akkoris elindulok. Így sikerült lemosni végre a bicajt, és kissé magamat is míg megérkeztem ZHra. Nem állt el a rohadék!

 

Pénteken kedvesemtől hazafelé bicajozva (Nyugati-Móricz távolság) újabb megállapításokat tettem a nagy visszatérés, azaz a 4 év utáni biciklizés kapcsán. Még mindig gondok vannak a berögzült motoros szokásokkal, azaz még minig a szokások rabja vagyok... Állva tekerve száguldok körbe a Klark Ádám téri körforgalomban, aztán annyira élvezem, hogy kishíján rámegyek a Lánchídra... az pedig nem okos dolog, mert ott vagy meglincselnek az autósok (szűk, és nem férnek el), vagy egyszerűen átmennek rajtam... De azt a körforgalmat nagyon élvezzük, tisztára mint motoron! :)
Aztán ugye a másik rossz szokás, hogy intek a motorosoknak... Nehéz megszokni, hogy ez a kétkerekű nem az a kétkerekű... Motoron még szép, hogy intek neki, de milyen már az, hogy egy biciklis integet?!
Nameg az is legyőzendő még, hogy megnézzek minden szembejövő bicajt a visszapillantótükörbe.. Hehe, persze, ha volna. Reflex. Elmegy valaki szembe, és megnézem, hogy "hú milyen bicaj volt ez?!", aztán pislogom a kormány üres szélét.. "Ja, hogy nincs tükör".. Meg egyébént se tudnám milyen bicaj volt, egyébként se nagyon érdekelne, csak megszokás.. Szembejövő motorokat mindig megnézek a visszapillantóban, ha másért nem hát azért, hogy visszaintett-e...

Aztán a legnagyobb megállapítás: Bicajozni nehezebb, mint motorozni. Na, most itt nem a fizikai erőkifejtésre gondolok, hanem a figyelésre. Motorral legritkább esetben megyek járdán (amit amúgy rakparti bicikliútnak hívnak), így sose kellett különös tekintettel lennem a gyalogokra, vagy épp a szembejövőkre. Na, itt igen... Elférek-e, rácsengessek-e, stbstb.. És ami a legrosszabb: Van-e mellette kátyú... Hatalmas kátyúk vannak a rakparton, és eddig ezeket nem figyeltük. Motoron nem fájt, ha belementem, pont erre van a lengéscsillapító. Itt, biciklin fáj. Nagyon. Ráadásul amint egy kicsit is elbambulok a Dunán lévő uszályokat nézegetve, máris belemegyek egy kátyúba, ami majd' széttöri a csuklómat. Hátrafordulok, megnézem, hogy élt-e amin átmentem, és hogy otthagytam-e a bicajból valamit, erre egy kissebb tó méretű pocsolyán sikerül keresztülhajtani..... nem kis szentségelés közepette. Motoron még ezt se figyeltük, van arra nagy sárvédő, meg vízálló ruha...
Így aztán a végén fájó fenékkel, fájó kézzel, háttal, és vizes lábbal megérkezve levonom a konklúziót: Szokni kell. De amúgy jó!