Biciklis bejegyzései

Biciklis élményeim elsősorban fővárosunkban, Budapesten. Sok-sok évig nem bicikliztem a motormánia és a jogsi megléte miatt, viszont 2008-ban Budapestre felhoztam biciklimet, megadva a lehetőségét... XI. kerületben nem is volt gond a biciklizés, nade 2008 nyara óta a Keleti pályaudvarnál lakok. Így, gyenge fizikummal innen kellett újrakezdjem a biciklizést, ami már jóval nagyobb falat volt!


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)

Ma újra biciklivel mentem az egyetemre. Azért van ennek hírértéke, mivel kb 1 hónapig ismét üzemkételen volt a LowCost, miután újfent cserbenhagyott. Annyira bosszantott a dolog, hogy itt már erről nem is tudósítottam. Tulajdonképpen a frissen beszerelt, közel új monoblokk hullott szét a körút közepén egyszer, amikor persze időre kellett mennem az egyetemre...

Úgy istenigazán már nem is lettem mérges, szemem se rezdült, csak kinéztem egy pofás kressz táblát, és hozzálakatoltam a roncsot. Hideg nyugodtsággal felszálltam egy villamosra, és csupán akkor kezdett valami belül forrongani, amikor az órára nézve megállapítottam, hogy jól elkések már megint, már megint emiatt a vacak miatt...

Na, hát így történt, hogy utána hazafelé ismét hazatoltam, két lakattal kilakatoltam, és kb 1 hónapig hozzá se nyúltam. Vasárnap viszont átjött Taki tanulni, így menthetetlen volt, hogy ismét (veszélyes-)üzemképessé váljon ez a makacs drótszamár.

Tegnap mindenféle napos idő ellenére valahogy sem bátorságom, sem kedvem nem volt kipróbálni, ma viszont halált megvető bátorsággal ismét felültem rá. Minden egy lapra volt feltéve, ugyanis késve indultam az egyetemre, így a leggyorsabb módot kellett válasszam, és ez akárhogy is nézzük, a bicikli...

Egészkor indultam az egyetemre, és bizony 1 perccel az órakezdés előtt már léptem be a terembe, óra 14-kor. Ez bizony számomra egyéni rekord, ilyen tempót még nem jöttem az egyetemre, amiben óriási segítségemre volt egy szép nagy teherautó...

Az Üllői úti kereszteződéstől, mint mindig, most is az úttesten mentem (a fene se fog aluljárózni), és mivel dugó volt a körúton, kényelmes tempóban húztam el az autók mellett a parkoló autókhoz igazodva. Így sikerült egy nagy 3 tengelyes teherautót is megelőznöm, aki talán nem vette jó néven a dolgot, és amikor felgyorsult a forgalom nem került ki, hanem szinte tolt hátulról. Érezvén a turbó feltöltő lihegését a nyakamban, elég rendesen elkezdtem rakni a bicajnak, így tulajdonképpen az Üllői úttól egészen a Petőfi hídig egy masszív 32-33 körüli tempóval jutottam el a körúton... Kis Nagy túlzással az életemért tekerve amint felbakkantam a járdára a hídnál, nagyjából ott ki is köptem a tüdőmet.

Cserébe viszont kellemesen kihajtottam magam, és az órára is beértem, plusz még egy kávét is megspóroltam, mivel sikerült alaposan felpörögni (ami ki is tartott egy jóideig).

A nap konklúziója:

"Szeretem a 13. hetet, mert félévente mindig ilyenkor látni a legtöbb napfelkeltét."

Bár igazság szerint ez már nem is a mai nap konklúziója, hiszen ez már szerdán, hajnal fél5 környékén megfogalmazódott bennem. Ezért aztán az igazán mai nap konklúziója így hangzik:
"Nagy kár, hogy nem dobtam be azt a roncs LowCost biciklimet a Dunába."

Én hülye ugyanis ismét biciklivel mentem az elmúlt 2 napban (miután kaptam ajándékba egy új másik nyerget), és persze a hajtókar probléma csak fokozódott. Most már vittem magammal szerszámot, és minden otthon-egyetem táv után újra kellett húzni a hajtókar csavarját. Egészen addig, míg a mai kudarcteljes (és ezzel elbukott) vázszerk ZH-ról hazafelé jőve, a Szabadság híd után nemsokkal végleg megadta magát.

Egy látványos és turistacsalogató mozdulattal a Kiskörúton nagy ricsajjal leesett a hajtókar (egy kellemes 25 km/h tempó környékén), azok után, hogy az egyetemnél amennyire csak bírtam, meghúztam (gyk: kb 1 kilométer lehetett a magam mögött hagyott távolság). Vaku villant, "kurvaanyád!" csusszant, és álltam meg ismét szerelni... (a turisták örömére)
Egészen a Nagykörútig húztuk így, amikor is végleg feladta. A hajtókar négyszög furata teljesen oválisra kopott, a csavar összes menete pedig elnyíródott. Ennyi, vége, innentől tolhattam ismét, mint már oly' sokszor.

Viszont már egy cseppet sem idegesített fel, beletörődtem a sorsomba, mint ahogy abba is, hogy drága percek mennek el a péntek délutáni ZH-ra tanulás idejéből... A drága perceket pedig később súlyosan megfizetem, például egy ismételten napfelkeltéig kínlódás keretében....

Imádom a 13. heteeeet!

Első sorban annak, aki ellopta az ócska szar lowcost biciklimről a még ócska szarabb ülést! Másodsorban pedig egész kurva Budapestnek*, amiért ennyire nagy arányban van tele gyökér barmokkal, akik képesek egy ócska szar bicikliről lelopni az ülést.
Remélem boldog vele a seggfej, és azt is remélem, hogy csak akkor veszi észre, hogy szét van szakadva, és le van jőve a felső rész, amikor már csak az ülés rúdjának utolsó centijei látszódnak ki a seggéből!

Persze a pedált nem lehetett egy 13-as kulccsal csak úgy visszatenni, hogy tudjam állva tekerni, úgyhogy marhajó volt hazafelé sétálni a Rudas fürdőtől. Séta közben az alábbi dolgok jártak az eszemben:

1. Mégiscsak be kellene dobni a Dunába ezt az ócskavasat. Mindig csak a bosszúságot okozta, és itt a remek lehetőség. (Erzsébet hídon)

2. Inkább felteszem vaterára ezt a vackot 1 Ft-ért, és felhagyok a biciklizéssel, maradok inkább a motorozásnál. (Ferenciek terén)

3. Mégse teszem fel vaterára, inkább meggyengítem a fékeket rajta, és lelakatolom a nyóckerben egy spirál lakattal. (Blaha Lujza téren)

4. Mégse lakatolom le, hanem most azonnal hozzávágom ahhoz a seggfej cigányhoz, amelyik épp most lépett ki a Berzsenyi útnál lévő kaszinóból és elkezdett beszólongatni, hogy milyen fasza a gép, hogy nincs ülése. (Berzsenyi útnál)

5. Inkább gyorsan meg kéne gyengíteni a fékeket jól, és rásózni az előbb beszólongató seggfejre párezer forintért, és mutatni neki, hogy a gyereke is milyen jól elférne a csomagtartón.

6. Rohadt drága a benzin, és bár most szívesen járnék az MZvel szívatóval egy évig, de nem győzném tankolni... Csak fog kelleni egy bicikli, de nem ez a szar... Elmegyek ezzel a józsefvárosi piacra, és megpróbálom becserélni egy akármilyen másikra. Ennél csak jobb lehet!

 

*= Budapestnek bizony azért is a kurva anyját, mert amint megpróbálnék értelmesen közlekedni (gyk: nem egytonnás pöfögő szarban ülni, nem a benzint/gázolajat égetni, és nem a tömegközlekedésen bacilusokkal kereskedni, hanem saját erőből, sportolva helyváltoztatni), akkor tuti keresztbe tesznek.. Ha jó biciklim van, akkor 3 nap után ellopják, és hiába van az azt követőn egy egész jó lakatom, végig attól tartok, hogy azt is ellopják. Ha szar biciklim van, akkor az úton-útfélen cserben hagy, és még arról is ellopják a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy úton-útfélen szarba sem néznek, és le akarnak nyomni az útról. Hát bizony a kurva anyád Budapest!

Túl az egyetemi nehéz időszak első fordulóján, túl a nyakra-főre érkező ZH-kon és házi leadásokon most volt 1-1,5 hét kicsit nyugisabb időszak, amikor épp csak 1-2 pótZH és házileadás zavarta meg az álló vizet (bár az éppen eléggé). 
Na, ennek az idillióta hétnek az utolsó napján végre tervben volt egy hazaút is Egerbe, ahol már elég rég nem jártam 1 napnál hosszabb ideig. A péntek estére tervben is volt egy fontos megbeszélés a szerveződő fotó kiállításom kapcsán (erről majd többet később :) ), így időre kellett hazaérnem.

A hazaút előtt még két fontos elintézni való maradt: egy cimborával találkozás, aki átad egy könyvet, amit Egerbe kell eljuttassak, valamint egy második kerületi bolt felkeresése, ahol előhívattam A4-es méretben pár fotómat, kísérleti jelleggel. (a kiállításra készülve).

Reggel kinézve az ablakon ugyan borongós volt az idő, de nem ilyesztett el a biciklivel egyetemre indulástól. Már az első órán kiderült, hogy valszeg a déltől kettőig tartó gyakorlatom rövidebb lesz, és hamar végzek, ezért a cimborának írtam is SMS-t, hogy korábban találkozzunk. A reggel még 1 egységnyi töltöttséget mutató telefon hirtelen, pár SMS után már kitikkadni készült, és mielőtt még a módosított helyszín és időpont konkretizálására sor került volna, kikapcsolt (persze, ha nem a kifagyásai miatti újraindításokra fecséreli energiáját, akkor kibírta volna...). Hohóó, de semmi gond, hát van nálam pót akksi, felkészültem ám én az ilyenekre! (bár eddig sose tikkadt ki ilyen hirtelen)

Pótakksi be, telefon bekapcs, ami már kapcsolt is ki, ugyanis le volt merülve a pótakksi is. Nahurrá. Próbálkoztam én ott mindennel, de nem lehetett életet lehelni a nyavajásba. Na, óra utón el is tekertem a félig-meddig megbeszélt találkahelyre, az infóparkba. Álltam ott egy negyed órát, aztán mondom végigmegyek azon az útvonalon, amerre közlekedhet, de nem találtam. Visszatekertem, újabb állás, de semmi. Még elmentem az Allee elé, a másik felmerült találkahelyhez, hátha ott vár rám, de újabb 10 percnyi állás után feladtam, és elindultam a második kerületbe.

A fényképek átvétele után visszafelé egy CIB bankot kellett keressek, de persze se GPS, se pedig a bakokat jelző táblák nem voltak jók. A CIB székházát persze megtaláltam, de egy rohadt bankfiókot sem. Minek is az, ugye... Bezzeg amikor nem kell bank, akkor minden utcasarkon van.
Némi bolyongás után ezt is feladva a rakparton hazafelé tekerés közben észrevettem, hogy már megint lelazult a rohadt pedál... Utoljára a Gazdagréti lakótelepnél csinált ilyet (legmesszebbi pont az otthontól, ahová kitekertem), de szerencsére kaptam kölcsönbe ott egy óriási kroma fogót, amivel alaposan meghúztam. Olyan erővel lett akkor meghúzva a nyavajás pedál rögzítő, hogy azt gondoltam, hogy ebben az életben ez már soha többé nem fog lejönni. Akkor sem, ha akarjuk.

No, hát ő másképp gondolta, ugyanis a Margit híd magasságában már érezhetően és látványosan lötyögött. Persze a fenti feltételezésből kiindulva egy darab szerszám sem volt nálam.... Megálltam, hogy kézzel meghúzzam, de esélytelen volt, így inkább tovább tekertem bízva abban, hogy legalább egy biciklis boltig eljutok vele.

Hát, erre a kis lowcost drága rácáfolt. A Lánc híd és az Erzsébet híd között félúton egészen egyszerűen leesett a pedál. Kézzel visszatenni már nem volt értelme. Bár persze lábbal még megpróbáltam, többek közt dühlevezetés jelleggel is próbáltam felrugdosni a helyére. Miért is ment volna?! Áhh!
Nem maradt más, csak a hazatolás. Már megint, és már megint egy igen távoli pontról. Annak tudatában, hogy a vonatom/busztom rövidesen indul, és annak tudatában, hogy még a cimborát is fel kellene keresni nem volt kedvem túlzottan tologatni ezt a rakás ócskavasat. Ja, és persze segítségkérésre telefon nélkül esélyem se volt, hiszen az ugye lemerült.

Legszívesebben bedobtam volna a Dunába, telefonnal együtt ott, ahol vagyok. Nagy szerencséje az ócskavasnak, hogy a felső rakpartról körülményes lejutni az alsóra, és az is, hogy nem tudtam volna átdobni az autók fölött a pedáltalan biciklit. Az Erzsébet híd felé közeledve már nézegettem is, hogy ha a hídra érek nem fogom tudni megállni, hogy ne dobjam be a Dunába. Még néztem is, hogy épp ott fotózott egy kolléga, akit megkértem volna, hogy örökítse meg ennek a szarnak az utolsó pillanatait. Óriási düh fortyongott bennem, minden bizonnyal a hídon hosszasan sétálva tényleg lett volna egy olyan pillanat, amikor felindulásból átdobom a korláton.

Ezt elkerülendően talán kapott egy utolsó esélyt, és mielőtt a hídra értem volna odalakatoltam egy kresztáblához. Így legalább busszal haza tudtam jönni, a rakás vashulladékkal meg csak lesz valami.
Nem hiszem, hogy ellopnák, hiszen fel van matricázva, nameg tekerni nem lehet, tehát nem jut vele messzire a tolvaj, nameg a vaskos U lakat elég elrettentő jelenség közvetlenül a LowCo$t felirat mellett.

A hetes buszra felszállva végül a Ferenciek terén még a CIB bankot is elintéztem, és onanntól a Kelettiig végig azon járt az eszem, hogy most miért ilyen rohadék velem a sors?! Miért hajt arra a világ, hogy idő előtt idegösszeomlást kapjak, miért ez a célja a világnak?! Ez a pénteki eseménysorozat pontosan olyan volt, mintha valami azt akarta volna megakadályozni, hogy a megbeszélt találkozóra Egerbe érjek.

Hazaérve és a telefonomat bekapcsolva persze egyből megkaptam a cimborától kellemesen lecseszős hangnemben, hogy ha látom, hogy a telefonom le fog merülni, akkor miért nem teszem rá töltőre, meg ő egyébként is még dolgozik, menjek el a cuccért a Keletitől az Infóparkig... A fenéért nem dobtam be a Dunába a telefont!

Update: Ha valaki ad 10 ezer Ft-ot a fenti képen látható bicajért, annak adok egy kulcsot, és megmondom hol a bicaj! Viheti!

Érdekes lelkivilága van az én "LowCost" bicajomnak... Rettentően pontosan tudja, hogy mikor tud a legjobban keresztbe tenni. A héten nem telt el nap, hogy egyetemre jövet/menet ne kellett volna szerelnem.

A legérdekesebb, és tanulságosabb eset az volt, amikor vicces kedvében volt, és ledobta elöl a láncot a legfelső fogaskerék és a fém láncvédő közé (oké, tán azért mert bazinagy nyolcas volt az első lánckerekekben). A jelenség izgalmas volt: Épp ZH-ra tekertem, szóval sietős volt, és már éppen  olyan távolságban, ahonnan nem éri meg visszasétálni. Egyszercsak megakadt a pedál, nem ehetett tovább tekerni. Megláttam, hogy a lánc beszorult a nagy fogaskerék és a védőlemez közé, ezért még gurulás közben, lábbal finoman taposva próbáltam onnan kiszedni. Na, ezzel azt értem el, hogy a tengelyig beesett lánc kifelejövet "becsípte" a védőlemezt.

Szívesen szemléltetném az esetet, mert szinte elképzelhetetlen józanésszel a szituáció, de mivel nem készítettem fotót, marad a körülírás: Két láncszem közé a csapszegnél beékelődött a védőlemez, ezzel jóféle szoros illesztéssel jó erős kötés jött létre a lánc és a lánckerék védőlemeze között.

Amikor ezt épp felfedeztem (Közársaság téren, nyócker), akkor épp egy szakadt ábrázatú környékbeli tekert el mellettem. Messziről odaszólt: "Ledobta a láncot?", miközben én már épp püfölöm az egész szerkezetet, és válaszolom, hogy "Az hagyján, de be is szorult". A fickó közelebb jött, így eljutott hozzám is az enyhe kocsma és alkohol szag (délelőtt 10 órakkor a nyóckerben nincs ebben semmi furcsaság).

Leguggolt, megnézte, meglepődött, majd mondta, hogy fordítsuk fejre a bicajt... Volt bennem némi rossz érzés, de gondoltam ellopni úgysem tudja ezt a tragacsot, egy ittas ellen pedig csak ér valamit az elemi önvédelmi tudásom, ezért lepakoltam a gépről, és felfordítottam.

A jóember kapkodva nézegette, és mondogatta, hogy húú, hát ehhez le kell bontani hátulról a láncot, "és, és, és...". Mondtam, hogy persze semmilyen szerszám sincs nálam, így más megoldást kellett keresni. A szoros illesztésben lévő láncot próbáltuk ketten is kézi erővel kiszabadítani, de esélytelen volt.
Valami fémes dolog kellett, hogy kiszabadítsam, de szerszám híján csak a lakáskulcsomat tudtam előtúrni. Azzal sikerült addig-addig feszegetni a láncot, míg végre elengedte a lemezt, már csak a lemez és a fogaskerék közül kellett kiszabadítani (ezt próbáltam ugye lábbal). Mindketten próbáltuk cibálni a láncot, de nem akart átmenni a szűk résen, úgyhogy átváltottunk 4 kezes üzemmódra: Én feszítettem szét a fogaskerék és védőlemez közét, az öreg meg marokra fogva a láncot, teljes erőből cibálta azt.

Láss csodát, a lánc kiszabadult! A fickó a láncot finoman rárakta a középső lánckerékre, majd segített visszafordítani a biciklit. Az egész szituáció megdöbbentő volt, hát még az, amikor a koszos kézzel már inkább csövesnek kinéző fazon elköszönés előtt megkérdezte, hogy "Nincs egy kis apród? Csak 200 forint kellene, hogy telefonálni tudjak."
Nyúltam is a pénztárcámhoz, és az összes aprót kimarkolva belőle, mindet odaadtam neki, ami csak volt nálam (na, nem kell sokra gondolni, max 400 Ft lehetett nálam), bízva abban, hogy talán máskor is segít ez a jóember a bajba jutottakon...

Ha nincs ez a kocsmából hazaigyekvő jóember, akkor valószínűleg lekésem a ZH-t, és hosszas szentségeléssel rugdosom hazáig a megbízhatatlan drótszamaramat... Elgondolkodtató, hogy vajon kaptam volna ilyen segítséget a város többi részében is (pl XI. ker, XII. ker, II. ker, stb..)?!

Nem tudom pontosan, hogy a mai, kicsit hűvösebb idő miatt, vagy a "beedződés" miatt, de ma kifejezetten nem fárasztott ki, és nem izzasztott le a bicajozás. Pedig ma igencsak ragtam a bicajnak, sietős volt reggel, hogy pontosan beérjek, és mégse izzadtam le úgy mint szoktam.

Általában a Petőfi híd szintemelkedésének köszönhetően az Egyetemre enyhén zilálva és alaposan leizzadva (néha mint akit leöntöttek egy vödör vízzel) érkezek... 23 évnyi tapasztalat után kimondhatom, hogy izzadós vagyok, hiszen akármilyen lassan tekerek, és próbálok tartalékolni az erővel, mindig leizzadok, és mindig elindulnak a cseppek a homlokomról.
Ma viszont nem spóroltam semmivel sem, tekertem, mert siettem, és mégis alig izzadtam le.

Hazafelé jövet is megvan az ok a totál leizzadásra: ha a hazatekerésben nem, akkor a 2. emeletre bicajcipelésben döglök ki (bérház, no!), és izzadok le az utolsó lépcsőzés következtében. Ma viszont ez még úgy is elmaradt, hogy tettem egy 1,5 km-es kitérőt a posta felé.

Lehet, hogy ez már annak a hatása, hogy 2 hete 2 nap kivételével minden nap bicajjal mentem az egyetemre?! :)

Holnap indul a Bringázz a Munkába (BAM) tavaszi fordulója! Nem hallottál még róla?! Hát, itt jól bepótolhatod!

A garantált nyereményekért annyi a tennivalód, hogy április 30-ig 8 alkalommal kell bicajjal munkára/egyetemre menned! Semmi mást! Ezen kívül verseny zajlik a csapatok között is, úgyhogy célszerű összeszervezkedni a körzetedből bejáró emberekkel, hogy most egy pár napig kipróbáljátok, milyen is BKV és autó nélkül, pusztán a saját erőd segítségével eljutni az egyetemre! Itt az idő, hogy végre megtudd, hogy nem csak gyorsabb ez a közlekedési mód, de még egészségesebb is! Mindezt ráadásul garantált ajándékért! A hülyének is megéri!

És igen, végre újra bringával tudtam suliba menni! :) Az ezüst nyilat üzembe helyezve, máris két alkalommal is bicajjal mentem suliba.

Elsőre kicsit megdöbbentő volt, hogy hidegre számítottam, mégis a körúton már alig győztem vetkőzni, olyan melegem volt. Persze a végeredmény a szokásos: csurom vizesen, teljesen leizzadva értem be a suliba.
Visszafelé persze ugyanez, teljesen leizzadva hazaérkezés az őrült gyalogosok és autósok kerülgetése után. Nem tudom, hogy az esti hazafelé tekerés okozta, vagy csak egyszerűen hülyültek ősz óta az emberek, de minden gyalog szó nélkül lépett le elém az úttestre (mintha az is a járda része lenne, semerre sem néztek), a biztosított gyalogátkelőknél a gyalogok nem is foglalkoztak azzal, hogy egy szabályosan közlekedő biciklis érkezik, vagy épp egy kereszteződésben egy autós gondolta úgy, hogy a biciklis elé még kifér... Most tényleg mindenki ennyire hülye lett, vagy mi van???

Ma reggel meg az álló kocsisor között nyugisan eltekerve az egyik barom autós beletenyerelve a dudába akarta kifejezni, hogy mekkora paraszt, amiért egy egy tonnás pofékelő szarban egyedül ülve foglalja a belvárosban a helyet... Elképzelésem sincs, hogy mi mást akarhatott a hosszas dudálásával tudtomra adni.

Tekeréseimet persze rögtön boldogan be is regisztráltam a "Bringázz a Munkába!" (BAZ) oldalon, lelkesedésem egyelőre nem csillapodott, csak nem értem, hogy mitől lett mindenki hülye?! Csak én vagyok helikopter?

Hamarosan újra nyeregben! :)

Hosszas szerelgetés és kínlódás után lassan össze áll a budapesti LowCost McLaren kétkerekűm, és hamarosan végre biciklivel járhatok az Egyetemre... :)
Egyelőre idő hiányában szolgáljon >ez a pár kép< az újdonság hírnökeként! :)

No hát megjártuk a Bükköt!
Apummal, a 7-8 éve nem biciklizett fizikumunkkal, csak bele vágtunk! :) Szombat reggel még magam sem voltam benne egészen biztos, hogy sikerül, már csak az időjárás kedvezőtlen alakulása végett sem. 11 órakkor indultunk, de még akkor sem volt gatyalohasztó meleg, vagy magas UV-s napsütés. Egyszerűen csak borongós és jó idő volt.

Eső cuccot, és esernyőt bekészítve elindultunk Felsőtárkány felé. Hát, kemény bemelegítés volt, mert bár nem nagy távolság, de a kevéske szintemelkedés miatt máris nyögtünk bele, és több megállót is tartottunk. Na, de hová is sietnénk?! Csak kényelmesen, nyugisan! Nem sietünk! Így mentünk ki a Felsőtárkány utáni elágazóig ahol egy újabb pihenő következett. Itt elkezdtük meghallgatni a szombati rádió kabarét, és kb félóra pihengetés után rádiót hallgatva mentünk tovább, végig röhögve. :) Innentől végig felfelé mentünk (legalább 5-6 km-t), és a gyenge fizikumunknak ez egy elég erős etap volt.

A hosszas és sok felfelé tekerés miatt rengetegszer megálltunk egy szusszanásra, és sokszor inkább toltuk a biciklit, meg néha szemeztünk szép nagy fekete felhőkkel... Nagy nehezen egy vadászház szerűhöz felérve leültünk megebédelni (joghurt+sajtosstangli+túrórudi). Kaja után egy kb 1 percnyi gurulás következett lefelé, majd egy földútra kellett rátérni Ódorvár irányába (ez úton is köszi az arrajáró biciklisnek az útbaigazitást!). Na, hát innentől ismét csak felelé mentünk, újab 2-3 kilométeren keresztül.

A kilátás felfelé tekerés közben is nagyon szép volt, csupa zöld mindenütt, friss levegő, és ideális, biciklis időjárás (boult ég, ~20 fok). Kavicsos, sziklás úton mentünk rengeteget felfelé, mígnem egy rövidke gurulás után megérkeztünk a "vár"-hoz. A szikla lábánál (ami tulajdonképpen maga a vár) egy kellemes kis pihenő van építve (padlással, tűzrakó hellyel, száraz fával - ideális kemping hely!). A biciklit itt letéve mentünk fel gyalog a várat jelentő sziklára. Magát a várat 1470-ben lerombolták (mint ott az egyik sziklába vésve megtudtuk) így sok már nem maradt belőle, csak az eszményi kilátás a környékre. Tényleg csodás, egyszer az életben érdemes felmenni oda!

Szinte nyomasztó csend, és szélcsend fogadott minket a csúcson, a levegő egyáltalán nem mozdult, és semmiféle zaj nem jutott el odáig. Így vehettük észre a tőlünk nem is túl messze bóklászó zerge párt, akik aztán minket kifigyelve elfutottak.
Sziklán ülve kicsit szusszantunk, majd pár közös fotó után visszafelé indultunk a sziklás úton, amin eddig jöttünk. Na, hát ezt aztán nagyon élveztem! Nem nagyon akartam fékezni (drága helyzeti energiámat nem akartam pazarolni), ezért a kavicsos földúton elég izgalmas volt olykor 30 fölött száguldani lefele.

Visszaérve a beton útra itt kezdődött csak igazán a száguldás! Bükkzsércig végig 40-50 közötti tempóval csurogtunk lefelé a Bükből (már ami engem illet, apum azért kicsit óvatosabban ment). Innen jött a tanakodás, hogy merre menjünk tovább. Sajnos elszalasztottuk a lehetőséget ahol Noszvaj felé el tudtunk volna menni, ezért Bogácsnak vettük az irányt, ahonnan a tervek szerint vissza Noszvajnak, majd haza. Térképet megnézve csupán pár km egymástól Bükkzsérc és Noszvaj, ezért Bükkzsérc után egy elegáns jobbost vettünk, ahol bekeveredtünk Bagolyvárra. Itt összefutottunk egy autós csapattal, akik még a Bükkben álltak meg tőlünk megkérdezni, hogy merre van Ódor vára. Nos, mi megmutattuk nekik végül fényképezőgépen a kilátást, cserébe kaptunk egy kis bort, majd útbaigazítást, hogy merre van Noszvaj..

Hát... Rájöttünk, hogy nem véletlenül mennek évszázadok óta egy nagy kerülőt Bükkzsércről a szomszédos Noszvajra Bogácson át..... Mint kiderült, van a kettő között egy batár nagy domb, amin ráadásul keresztező utak se nagyon vannak. Van helyette rengeteg vadász út, amiknek a jellegzetessége, hogy kezdetben sztrádának tűnik, majd a vadászles után egyszercsak vége. Na, két ilyet is bekaptunk, és két ilyenen is hiába tekertün/toltuk a biciklit felfelé, néhol már teljesen kitikkadva (ekkor már több, mint 35 km-t tekerve)

Úgy is lehet mondani, hogy jól megszívtuk, majd végül a helyes utat megtalálva kaptunk csak egy igazi döfést: kb 3-4 kilométeres iszonyatos emelkedő... 50 méterenként meg kellett állnunk, nagyon fárasztó volt. A tetejére felérve volt egy elágazó, ahol sajnos rossz döntést hoztunk, így Noszvaj túlsó végén (újabb 2 km emelkedő) sikerült kibukkanunk.

Noszvajon egy jót szusszanva belekezdtünk hát abba a 2 kilométer bónusz emelkedőbe, hogy innen aztán a fékeket elengedve szinte Egerig gurulhassunk (igaz, volt benne azért 2-3 emelkedő amihez erőnk már nem volt). Itt sikerült az előző Bükki etapot követően ismét megdönteni a kilométerórában lévő rekordokat, és nagyrészt 40-50 fölött gurulni lefele. Ez se semmi kis száguldozás volt, szinte hazáig 30 körül lehetett gurulni különösebb erőfeszítés nélkül.

A nap végére alaposan kimerülve, sötétedésre értünk haza, mintegy 53 kilométerrel a hátunk mögött (meg kituja mennyi szintemelkedéssel) értünk haza. Hát..... kemény egy első túra volt, az biztos, de a látványért és az izomlázért megérte! Megünk még!

Egy hátránya viszont csak van ennek a biciklizésnek: Amióta biciklivel járok a melóhelyre, és amióta inkább biciklivel megyünk túrázni, azóta nem voltam motorozni. Hol éppen kedvem, hol erőm, hol viszont időm nem volt rá... Jó tendencia, de azért nem az igazi!

Még több kép (bár korántsem az összes)

Azt hiszem, hogy a címben szereplő kijelentéshez le kellett élnem 3 évet Budapesten... Eddig sosem tudtam értékelni ezt a gyönyörű várost megfelelően (bár mindigis szerettem Egert), eddig még sose volt ennyire jó itt lenni. Ezen átértékeléshez pedig azt hiszem a biciklizés járult legjobban hozzá.
4,5 kilométert tekertem naponta oda, majd vissza az Egyetemre Budapesten, és most pontosan ugyanilyen távol van a "város túlsó végén" lévő munkahelyem. Tehát a táv egyezik, és a patak mellett haladás jóvoltából talán még a szintkülönbség is. A látvány... Na, a látvány az viszont leírhatatlan, ezért inkább mutatom:

(Ezeket a képeket hazafele tekerés közben (telefonnal) készítettem. - szó szerint, azaz megállás nélkül készültek a képek :) )

Hazafelé kényelmesen elindulok a cégtől, majd szorosan a patak mentén végigtekerek, esetleg beugrok meglátogatni 1-2 régi ismerőst a környéken, majd zenével a fülemben áttekerek a mesés Népkerten, célbaveszem a Dobó teret, ahol mindig van valami (ha másnem a Kis Dobó téren), megnézem mi az aktuális happening, veszek egy fagyit, majd kicsit hangosabbra veszem a zenét, és a fagyit kényelmesen eszegetve, majdhogynem hátradőlve hazatekerek a patak mentén.... Fülig ér a szám! :)

(ezeket a környéken biciklizgetve csináltam, csak sajnos az uccsó kép után szájbavágott egy darázs, és pánikszerűen hazatekertem... Jó döntés volt, mert a vége kalcium injekció lett, és 3 napig duzzadt arc... Még szerencse, hogy nem 1 centivel feljebb ment a darázs, mert akkor pont lenyelem... Így még i tudtam köpni)

Oké, Budapesten sem rossz tekerni, ott is jó volt biciklizni, de azért ez mégis csak más.. És bizony kell az embernek pár év rosszabb, hogy tudja értékelni az addigi jót. Avagy az aktuális szituációra vonatkoztatva: Kellett pár éven Budapesten lakjak, hogy igazán átéljem "Otthon, édes otthon" jelentését.

Jópár bejegyzéssel ezelőtt, amikor ellopták Budapesten az előző biciklimet, akkor többször is leírtam egy olyat, hogy "nem akarok itt élni!"... Ezek után most azt hiszem leírhatom azt is, hogy: Egerben akarok élni! Itt tényleg jó! - Kár, hogy Magyarországon van, és emiatt mindig lesz benne olyan, ami megkeserítse az életet.

Idejét sem tudom már, hogy mikor bicikliztem Egerben utoljára... Talán még a jogasim előtt, 2003-ban, bár akkor már rigáztam, szóval inkább 2002-ben.. 7 éve!!!! HÉT!

Ez viszont most megtört, hiszen nem véletlenül hoztam haza a bicajt. A múltkori szakadó esőben vasútállomásról hazatekerés kapcsán sok jót nem tudok elmondani, most viszont... Huhúú, most viszont eltekertem a "munkahelyemig", a ZF Hungáriáig, és komolyan mondom, hogy le vagyok nyűgözve!
Egyrészt jóval kevesebb idő alatt teljesítettem a távot, mint autóval, vagy motorral (14 perc alatt ott voltam biciklivel), hiszen így a belvároson megyek keresztül. Végig szigorúan az Eger patak mellett, szerintem végig a legszebb részein Egernek, és ugye a patak lejtéséből kitalálható, hogy végig egy kis gravitációs segítséggel (na azért nem kell downhillre gondolni)...

A távolság pontosan annyi, mint Budapesten otthonról (Keleti környékéről) a BME-ig eltekerni (Goldmann György tér környéke). Szinte pontosan ugyanannyi kilométer, mégis a kettő egyszerűen összehasonlíthatatlan. Ég és föld...
Az egyik egy koszos, füstös, poros és büdös betondzsungel járdáin, vagy néha az úttestén túlélés, míg a másik egy valóban rekreációs, kényelmes, kellemes, üdítő biciklizés, friss levegőjű és csodaszép környezetben! ... Tényleg le vagyok nyűgözve!
Oké, végülis Budapesten sem rossz tekerni, ott is jól érzem magam egy biciklivel suliba oda-vissza után, és ott is jól esik ez a fajta kis mozgás, de itt aztán mindent visz!

(mielőtt bárkit is megtévesztenék: a két kép nem ugyanott készült, kb 200 méterre egymástól!)

Odafelé megyek egy kicsit a Széchenyi utcán, majd a Tűzoltó térnél lekanyarodok a patak partra. Elmegyek a kórház és a piac mellett, elérek a Dobó térig, amit direkt élvezetből keresztbe szelek, és tovább megyek a patak partján, át a népkerten, tovább a Mocsáry Lajos úton, végig szorosan a patak mellett, egészen a Sas útig. Egyedül itt van egy kis Budapest feeling: sok autó, nagy forgalom, biciklisekre nem gondoló útépítők, majd át a vasúti sorompón, és onnantól széles és kényelmes járdán kb 50 méter a munkahelyig.. Eszményi! Visszafelé majdnem ugyanez, csak még útbaejtjük a Minaretet, meg majd lehet néha végigtekerek a sétáló belvároson..

A mai tekerés során egy csomó rég nem látott ismerőssel találkoztam, akikkel aztán tökjókat beszélgettem.. Kíváncsi vagyok, hogy a hátralévő 2 munkahét során kikkel fogok még találkozni.. :) Kár, hogy előbb nem mertem biciklire ülni, pedig már 2 hete biciklizhetnék..... Nameg az is kár, hogy nem csináltam ma több fényképet...

Apummal megebszéltük, hogy jövő hétvégén kibiciklizünk a Bükki Nemzeti Park területén lévő Ódor-várának romjaihoz... Tényleg alig várom már, ráadásul régen bicikliztünk már így, erdőben, együtt. Azt hiszem mind a kettőnknek jót fog tenni! :)

Miután Takinak a VII. kerületben a vasráccsal lezárt folyosóról az ablaka alól lopták el a biciklijét, mégjobban elkezdtem aggódni (még a rémálmos postban leírtaknál is jobban). Ezért rögtön próbáltam kitalálni valamit, hogyan védjem az én kis közel értéktelen "ferrárimat" (csak a színe miatt). Kezdésnek alaposan utánanéztem, és kiderült, hogy még ez az olcsó Tesco-s U lakat is jobb, mint bármelyik sodrony lakat! .. már ami az elvágást illeti. Elvágni biztosan nem lehet! Kiderítettem, hogy készülnek U lakatok alumíniumból (mint a LIDL-ös U-lakat), ami a puhasága miatt könnyen vágható, ezért ki kellett derítsem miből van az enyém... Egy criticalmass.hu-s fórumozó tanácsára egy kicsikét megpiszkáltam a lakatomat egy nagyon nem látható helyen (a zárba benyúló résznél).

Vasfűrésszel megkapva azonnal leugrott a krómozás, alatta a réz-szulfidos bevonat volt, és az alatt egy kicsit gyengéden, de felkeményített (edzett) acél. Kemény 10-20 perces fáradságos munkába telt, hogy legalább egy valamirevaló horzsolást okozzak a felületnek, szóval vágás ellen biztosítva vagyunk! (Komoly erővel nekiesve is több lenne 10 percnél az elvágása!!!!)
Csavarásra sem lehet panasz, igen nagy erőket (egy másik U lakatot) bevetve sem lehetett elcsavarni a masszív, 12 mm átmérőjű, viszont hosszú U vasat. Nem csavarodott!

Ezek után már csak egy dolog maradt, mégpedig a zár.. Nos, ennek tesztelése nem áll módomban, mivel nem értek hozzá... Ez valószínűleg egy garantált gyengepont.. Így hát biztos, ami biztos, kaptam anyumtól még egy U-lakatot (ezúttal már csak 990 Ft-ért vásárolva a TESCOban), és ezzel is lezártam a bicajt az állandó pihenőhelyén...Pár napon belül szerzek fekete festéket, amivel alaposan lefestem a két lakat kék részét, amivel máris megszűnik a gagyi jellege (de tényleg!), majd pedig valahogyan szereznem kellene rá egy "ABUS" matricát.... Ezzel már képezne a két, feketére lefújt, komoly márkájú lakatnak álcázott gagyi lakat akkora elrettentő erőt, hogy esze ágába se jut a tolvajnak a közelébe jönnie. Ja, és még van egy sodrony lakat, amihez ugyan nincs kulcsom, de mindig odahúzom a korláthoz.. :)

Így hát a bicaj az állandó helyén 2 komolynak álcázott gagyi U-lakattal van zárva, plusz egy optikai tuning sodrony lakat álcával..
Két ekkora batár U-lakatot azonban nem hordok magammal, így majd még a mozgás közbeni dupla zárásra kell valamit kitaláljak...

Ja, amúgy a bringalakat.hu és a criticalmass.hu/lakat oldalakról megtudtam, hogy elég jól elriasztja a tolvajokat egy alaposan (és csúnyán) felmatricázott bicikli. Már csak azért is, mert a matricákat nehéz a lopás után levakarni, és ugya az ilyennek büdös a munka, nem akar dolgozni vele. Ezért most biciklis matricákat keresek a "ferrarim"-ra, ha van valakinek, szóljon! :) :)

Most először mentem a körúton is (majdnem végig) az autók között biciklivel, viszont arra a megállapításra jutottam, hogy ez így talán még lassabb is, mint a járdán, a gyalogokat lassan kerülgetve tekerni. Pedig a körúton, az autók közt is végig 20-25-ös tempóval jöttem, nehogy letúrjanak (megj: AZ AUTÓK IS ENNYIVEL MENTEK, amikor éppen nem álltak, szal grat az autósoknak!), és ugye amikor csak lehetett, akkor az álló kocsisor mellett szépen eltekertem. Viszont igen sokszor tartott fel a forgalom, vagy az azt irányító lámpa (pl zebra miatt), míg a járdán lassan és nyugisan tekerő biciklissel egyszerre értünk a Blahára.....

Ráadásul én az állandó kigyorsítás-tekerés mint állat-lelassítás tempó miatt leizzadtam, mint a ló, míg a járdán tekerő vigyorogva kerülgette a gyalogokat, komótos tempóban (ahogy eddig én is tettem)

Szóval mond mindenki amit akar az "úttesten tekerj, ott úgyis gyorsabb" dologról, én maradok továbbra is a kellemesen széles körúti járdán, lassan, gyalogokat kerülgetve, vigyorogva!

 

Ja, amúgy MA ELŐSZÖR bátorkodtam a Rákóczi úton tekerni, egészen pontosan a Blahától a Keletiig a buszsávban. Az élmény egészen pozitív, nem akartak túl sokan megölni, viszont kitekertem a belemet is... Végig 30-as tempót* diktáltam magamnak (lehet ezért nem törtek az életemre?!), viszont a kellemetlen az egészben, hogy így sem voltam gyorsabban otthon... (általában a Népszínház úton közlekedek)

*=igen, puhapöcs vagyok, nekem ez soknak számít, hiszen sok-sok év kihagyással épp csak az elején vagyok az újrakezdésnek