Hónap szerinti archívum: augusztus 2024


Évfordulós motoros túra #1. kalandok

Hihetetlen, de gyorsan elröppent 9 év a pár bejegyzéssel ezelőtt írt, nem kis kalandokat rejtő nászutunk óta… És bizony most a 9. házassági évfordulónk kapcsán írom ezt a bejegyzést a többé-kevésbé újraindult blogon. Hiszen hogyan máshogyan is lehetne évfordulózni egy (lerobbanásos) motoros nászút után, mint sem ismét motorral?! A lerobbanást mondjuk nem kértük…

Történt ugyanis, hogy szembe jött egy barátom hirdetése, miszerint bérelhető az eladó motorja, ami alaposan elindította a vezérhangyákat a fejemben. Miért is ne?! Gondoltam egy merészet, és foglaltam Ausztriában egy szállást, majd elkezdtem egyeztetni a szüleimmel, hogy hátha bevállalnak egy hétvégényi unokázást, hogy mi épp az évfordulónkon kettesben lehessünk. Nade ha már Ausztria és kettesben, akkor már ne autóval menjünk, hanem motorral, akárcsak a nászúton. Mivel az MZ-n kívül más motor most egy viszontagságos építkezés miatt nincs, MZ-vel pedig sportos lenne az Alpok egy hétvégére, ezért a fenti ötletre ráfűzve máris adta magàt, hogy a cimbora 2007-es Honda CBF1000-esével menjünk. Foglaltam is, szerzett rá nyeregtáskát is, megtoldottam egy pénteknyi szabadsággal, és alig vártam ez után, hogy csütörtökön, munka után mehessek a paripáért.

Gondosan kikészítve várt, örömmel gurultam vele haza. A kapcsolatunk azonban nem indult felhőtlenül… Alacsony gáznál enyhe dadogást éreztem, dehát régóta áll a vas egyhelyben, biztos csak egy kis járatás kell neki… Az indulás reggelén adódott is az alkalom, hogy míg szüleimet vártuk és ment a csomagolás-készülődés, addig elmenjek egy próbakörre és összeszokó karikára a vassal. Vettem is rá pályamatricát, és gondoltam az autópályán egy kis körrel megjáratom, majd egy forgalomtól elzárt parkolóban gyakorlok vele, hogy összeszokjunk. Nos, az ötlet jó volt, mígnem a pályán már nem csak dadogott, hanem rángatott is, egyre jobban, minden gázállásnál, nem kis meglepetésemre. A bejáratás/kikormolás nem jött be, drasztikusan rosszabb lett a helyzet, és az alapjárat is eltűnt, így még a motorról hívtam is a cimborát , hogy baj van, és megyek is oda ahol ő éppen van. Mindketten meglepetten álltunk a dadogó, fuldokló motor mellett, miközben bennem valami épp jól összedőlt, hogy “megint” oda a motoros páros terveknek… Dejavu-m volt nászút után, míg belém nem hasított az ötlet: Győrben lehet ám máshol is motort bérelni! … Hívtam is a ReálMotort, ahonnan korábban már béreltem egy nullkilométeres Transalpot, hogy mi az, ami készleten van és azonnal elvihetem egy hétvégére. A dübörgő szezon ellenére meglepett a széles kínálat, már dörzsöltem is a tenyerem, csak egy bibi volt: minden oldaldobozzal IS rendelkező motor ki van adva, csak hátsó doboz van, 47 liter. Jajj!

Kettőnknek, hétvégére, Alpokba… hát, azért az nem kevés, de itt tudtam, hogy ezt nem én döntöm el. Némi meglepetésemre zöld lámpát kapott a gondolat. Ez az! Ez az a csaj, akivel 9 éve motorral indultunk nászútra!! 🙂

A szalonba a dadogós-küzdős CBF-fel érve (ott maradt szervízre) ismét elmondtam a szitut, majd jött a kérdés, hogy melyik motort vinném, amire egy meglepő, de határozott “nem tudom!” volt a válaszom. “Megnézném őket!” – ezzel leplezve azt, hogy mérsékelten vagyok képben a legújabb japán modellekkel (Honda, Suzuki, Kawasaki). Két vasat néztem meg: Suzuki GSX-S1000GX és DL800 (V-Strom).

Suzuki DL-800 (V-Strom)
Suzuki GSX-S1000GX

Persze hogy a GX 150 lova és tekintélyt parancsoló ábrázata vonzott, nade egyértelmü hátrányokat mutatott utas kényelemben… Így meg hogy menjek haza egy ilyen jófej feleséghez, hogy aztán a kényelmetlenség a kedvét is elveszi?!?! Nameg régen (nagyon régen) volt idő, amikor a V-Strom volt a kedvencem, és lássuk be, az egy 900+ kilométeres alpesi hétvégéhez mindkettőnknek kényelmesebbnek tűnt.

Erre esett a választás, már csak a papírmunka és a kaució volt hátra. Hoppá, kaució! Öreg hiba, nem volt nálam elég készpénz, így segítséget kellett kérjek a legközelebbi automata helyét illetően, amihez -mivel nem volt közel- kölcsönkaptam egy elektromos robogót.

Namármost 21 éve motorozok (tejóég, ez gombócból is sok!), és robogón még sosem ültem. Pláne nem elektromoson. Kaptam hozzá egy gyorstalpalót: indítás, üzemmódválasztó. “Sport módot csak akkor, ha már ráéreztél!”, “ez 125-ösnek felel meg, de jó cucc!”. Nocsak! Párszáz méter után kapcsoltam is sportba, és “víííííhihihihiháááááá, háááát ez meg miiii?!” – vinnyogtam. Konkrétan hangosan röhögtem (na nem csak az index “blumm-plutty” hangján, hanem) a troli módjára elinduló hokedlin (is)! Hát ez marhajó!!! A kis kínai vas pikkpakk elrepített az automatáig, visszafele naná hogy egy kis lezárásba beleszaladva “kénytelen” voltam kerülni. Víííííhihihihiháááááá megint – nyerítve érkeztem vissza, és ültem át a brutál férfias, széleskormányos V-Strom nyergébe. Összeszokásra nem volt már idő, hanem pakolás, búcsúzás és indulás volt, rögtön matricavásárlás után. A kisördög aktívan dolgozott a fejemben, hogy ez mennyire jó így, hogy ketten, anya-apa egy frissen kibérelt motoron indulnak az Alpokba, de az aggódást minden erőmmel próbáltam otthonhagyni, és nem mellesleg a védőangyalok maximális sebességét nem átlépni az autópályán, a határ felé haladva.

Innen jön majd a második rész magáról a túráról, hamarosan!

Stay tuned! 😉


Motoros Kalandtúra a Zemplénben

Kettő évvel ezelőtt, még javában egy viszontagságos házfelújítás -még talán kevésbé vészterhes- időszakában volt, hogy a BMW-vel másodjára is részt vettem a Motoros Kalandtúra elnevezésű versenyen,a Bükkben. Részben ex-hazai terep révén elég jól is sikerült, és akkori csapattársammal el is hoztuk a második helyezést. Aki nem ismerné: ez egy különleges motoros tájékozódási verseny, ahol két motorból álló csapatokban kell megfejteni a furfangos és csibész itiner alapján az útvonalat, és bejárva megválaszolni pár mégcsibészebb kérdést, lehetőleg hiba nélkül. Mármint a távban sem szabad hibának lennie, ez benne a nehéz.
Szóval most két év után újra megrendezésre került (a XI. Motoros Kalandtúra), és régi jó baratommal, Ádám ‘bátyámmal’ beneveztünk, hogy én az MZ, ő pedig a TDM 900-asa nyergében teljesítsük a megfelelő távot a Zempléni hegyek között. Mindezt egybekötöttük a családi nyaralással, mert a korábbi ilyen túrák során is olyan szép helyekre jutottunk el, hogy oda aztán mindig elmentünk a családdal is. Így aztán Győrből utánfutón jött eddig az MZ.
Őszintén szólva kicsit tartottam a dologtól, hiszen mégis csak 250 km körüli távra lehet számítani, és mivel gyakran meg kell állni töprengeni, nézelődni, ezért végtelenül sok indításra számítottam. Namármost önindító híján ez nem csak a motornak, de nekem is izgalmas kihívásnak hangzott.

A rajtnál várakozás a 8.25-ös indulásra

Reggel 8.25-kor startoltunk, és rögtön az első 100 méteren benéztünk egy tűzcsapot. “-Tényleg ott volt? – Tényleg!” hangzott el a rövid de velős párbeszéd az első visszafordulásunk során. “Hűha, erős kezdés” – gondoltuk. Ádám ment elől, az ő motorjának km órája lett a mérce, így neki kell vigyázni a plusz kilométerekkel – ezért aztán én szaladtam vissza megnézni azt a drága tűzcsapot, aminél balra kellett volna fordulni.
Az itiner extra csibész volt: mindketten kaptunk egy-egy lapot, amin a pontok nem egymást követve jöttek, hanem teljesen összekeverve, ráadásul hol az Ádámén, hol az enyémen volt a következő. Hosszú napra készültünk. 🙂
Rengeteg élményt adott a túra, eszméletlenül sokat nevettümk, csaptunk fejhez vagy éppen ámultunk. Arról nem is beszélve, hogy hány jó arc motorossal beszélgettünk spontán, és meglepődött helyivel hol magáról a rendezvényről, hol az MZ-ről.
Ja igen! Mintegy 44 csapat indult, csapatonként két motorral, szóval az egész környéken mindenféle ossze-vissza bolyongó és furcsa motorosokat lehetett látni.

“Hány tűzcsap található a településen?” kérdésnél, ekkor még mit sem sejtve.

Élményekből viszont annyira sokat gyűjtöttünk be, hogy csak egy párat emelek ki:
“- Hány tűzcsap van a településen? ” szólt a feladat, és be kellett írni a számot. “Biztos nem lesz itt sok utca, de benézek mindbe!” mondtam, és elindultam felderíteni, amíg Ádám talált egy árnyékos megállót az út mentén a település elején. Jó ötletnek tűnt mindaddig, amíg be nem értem a település központjába, és meg nem láttam a szana meg széjjel szerteágazó utcákat. Persze még ekkor sem adtam fel, a piros MZ-vel, vööőömtömtörömtömtömtöm módon alig feltűnően elkezdtem számolni a tűzcsapokat. Aztán 7-nél mondtam azt, hogy ez nem fog menni, és visszaindultam. Eközben Ádámmal félreértettük egymást, és ő továbbindult, így összetelefonálva a település végén talalkoztunk. Nagy fejvakarásban úgy döntöttünk, hogy csak az útról látható tűzcsapokat írjuk be, az is éppen 7 volt, aztán a következő feladat: “Milyen házak között haladtál el?”… Affene, ezt nem néztük!
Akkor én megint vissza, vööőömtömtörömtömtömtöm, a helyi kocsma előtt ezúttal már talán negyedjére elhúzva megpillantottam a RendezvényHÁZ és a Műszaki ÁruHÁZ feliratokat, így egy árnyékos parkolóhelyre gyorsan be is álltam, tollat ragadtam, és felírtam a választ, majd visszaforudlva elindultam. Ekkor már éreztem a furcsa tekinteteket a kocsma felől, és egy “gyere már, ezt nézd meg!” invitálást is a terasza felől, de ekkor belém hasított az ötlet, hogy talán van sorszám a tűzcsapokon, és az segíthet, így gyorsan félre is álltam, mert ott volt egy tűzcsap. Körbe sétáltam (sisakban, neonos motoros kabátban), de kopott volt, alig lehetett bármit is látni rajta, de talán volt ezen régen sorszám, jó az ötlet! +10-en figyeltek ekkor már a kocsma előtt. Hopp, a tükörben a kíváncsi tömegen túl megláttam még egy tűzcsapot, na tuti azon lesz a sorszám, hátra arc, vööőömtömtörömtömtömtöm a furán néző tömeg előtt, és tőlük kb 50 méterre megint megálltam tűzcsap mustrára. Persze, hogy kopott volt!
Na, gondoltam akkor megyek vissza Ádámhoz (6. alkalom a kocsma előtt, már senki se lehetett bent), talán lesz még útközben tűzcsap, megnézem azt is. Volt, aki már szurkolt és valamit kiabált, de a tömtömtömtörömtől nem hallottam. Tényleg volt még tűzcsap, de sorszám azon sem volt, így maradt a 7 a papíron.

Árnyék! Jó hangulat 🙂
“Mekkora a híd?” kérdésen töprengés. – Elég egyszerű volt a válasz, amint megláttuk a következő táblát: “Kis híd”
1. szakasz utáni pihenőn a Nagyvasak között
Illik a sorba, nem? 🙂

Egy másik jó pillanat:
Egy ideje már kerestük az út mentén a “Hol vásárolhatsz élelmet, ami segíthet a Babaváró program sikereiben?” kérdésre a választ, majd nagy örömmel és homlokcsapással álltunk meg a Gólya Csemege előtt. Innen ismét egy feladvány következett, a “Mi van az Albók alatt?” kérdésre kerestük választ, viszont egy nem várt körforgalomhoz ertünk, és bizony az Albókos kérdés után egy iránymutatás következett, miszerint a 3458. kijáraton kell majd egy körforgalmat elhagynunk. Na, így itt zavarba is estünk, mert akkor ez vagy nem az a körforgalom, és “egyenesen” kell továbbhaladnunk, vagy elnéztük az Albókos kérdést. Na, nem maradt más előre mint a hátraarc, és ismét vegigjártam a Gólya Csemegéig a távot, 200%-ban figyelve minden táblát. Albók nem volt köztük. Ádámhoz visszaérve bementem a benzinkútra, aminek árnyékában várakozott, és feltettem a kutasnak a nagy kérdést. Persze előtte egy kis felvezetéssel, hogy valszeg furán fog hangozni a kérdésem, de épp egy ilyen játék zajlik itt, de nem igazán volt meglepődve. Nagyjából szemrebbenés nélkül válaszolt, hogy Albók a következő településen van az “ahol a szív a viznek szalutál” településen (Nagyhalász – hohohohorgász), és van ott egy salakpálya is, valószínűleg az lesz a válasz. A szemrebbenés nélküliségben kicsit az is benne volt, hogy ezt ma már valószínűleg kérdezték tőle. Talán nem is egyszer, és talán még nagyon sokszor fogják is. 🙂
Igaza volt, Nagyhalászon ott volt a tábla, amin az Albók tó felirat állt, közvetlenül alatta pedig Nagyhalász Speedway Ring felirat szerepelt. Bingó!
Úgyhogy tényleg a következő körforgalomnál kellett a 3458. kijáraton, azaz éppen balra kanyarodni! 🙂

Füzér vára + naplemente + töretlen jókedv. A bal lábam itt már picit kezdett fáradni

Így és ilyen karikákkal lett nekem a táv végül közel 300 km az MZ-vel, amit teljesen hibamentesen teljesített! Azaz egy baki volt csupán:itt derült ki, hogy a benzincsapon a tartalék állás valszeg ismét eltömődött, így alig 100 méterre egy benzinkút előtt kifogyott a benzin (a 250. kilométeremnél). A jó öreg megdöntéses technikával sikerült még egy karburátornyit összeszedni, és éppen a kútig elgurulni, de ezt leszámítva semmmiféle hiba sem volt a géppel! Pedig minden egyes megállásnál rögtön le is állítottam, hogy lehessen tőle beszélgetni, majd pedig mindig újraindítottam. Nagy szerencsémre mindig pöcc-röff volt, de a nap végére így is rendesen éreztem a bal lábamat… (párszáz indítás szerintem megvolt a nap folyamán)
Büszkén értünk be este 7 után a célba, és igazi sztárként, már-már rivaldafényben parkoltam le a vasat az gyönyörű túragőzösök között. Mindenki minket nézett. 🙂

Örülés és motorsereg a célban – placc közepén alig feltűnően az MZ

Az eredményhirdetésnél a 10. helyezésünknek örülhettünk – azért volt benne hibánk, amit már a gyerekekkel együtt hallgattunk mindannyian,egy gyors vacsorát követően. Beszélgetésre sajnos így már kevés idő és erő maradt, pedig haj’ de jó lett volna még ezzel az őrült de nagyon is jó fej motoros közösséggel kicsit dumálni az élményekről… De már nem bírtuk. Reméljük jövőre összejön!

((((Az utolsó képen a leányzó -némileg szándékosan elmosódottat választva- az a kislány, aki az előző blogpost, a nászutas sztori idején még csak talán gondolat volt… Hipphopp, 7-8 év, és már itt is a következő blogpost! Nosztalgia a javából, ahogy az MZ is, de lehet lesz is folytatás)))