Egy olyan hétvége után, mint ez a mostani; azt hiszem itt az ideje, hogy belekezdjek a helyzetjelentésbe a Mission:INGO kapcsán. Már csak azért is, mert immáron több, mint 2 hónapja élek itt kint, Németföldön, és már kevesebb, mint 23 nap van hátra. Rengeteg kétes és kettős érzelem csapong bennem, amiket itt egy az egyben nem is tudok, és nem is írhatok meg. De azért egy részének érzékeltetésére kísérletet teszek.
Először is az első mondat magyarázataként mindenképp gyors, és rövid emléket kell állítsak ennek a hétvégének; így hát címszavakban: kedden délután hazaindulás, Münchenben útitárs felvétel, Győrben tankolás, Budapestre érkezés, kidőlés. Másnap pár apróság intézés, és indulás Egerbe, aztán ebéd itt, vacsora ott jelleggel ingázás két helyszín között. Megbeszélés, látogatás, találkozás, és az ilyenkor szokásos temető látogatás, ebéd ott, vacsora itt, beszélgetés, kidőlés. Másnap autó keresés, szaladgálás, látogatás, ebéd itt, látogatás, vacsora ott, ünneplés, találkozás, éjszaka hazasétálás, kidőlés. Másnap futás, ebéd itt, bolt, gyors pakolás, Budapestre indulás, ügyintézés, dobozolás, pakolás, zárcserélés, színház, Madách, Gálvölgyiék, rengeteg nevetés, vacsora ott, kidőlés. Vasárnap pedig boltozás, ország tortája evés, bevásárlás, másik zárcsere, ebéd itt, hurcolkodás, költözünk, „ez még befér”, még hurcolkodás, „van még hely”, pakolás, „most már azért menjünk”, Győrbe indulás, 50 perc, kipakolás, átpakolás, búcsúzkodás, Ingolstadtba indulás, vacsora itt se-ott se, dugók, szakadó eső, aquaplanning, dísztárcsagázolás, éjjel érkezés, kidőlés.
Na kérem, és ez volt a rövid verzió, csak címszavakkal; 4 nap. Én komolyan azt gondoltam, hogy ez a 3 hónap, amíg külföldön vagyok, relatíve nyugis, és szabadidőben bővelkedő lesz, de sajnos most sem sikerült meghazudtolni önmagamat. Én olyat nem tudok, hogy nem pörgök. Megpróbáltam, tényleg, de nem megy. Lételemem a túlszervezettség, a túlpörgés, és a túl sok tennivaló. Az árnyoldalai mellett nyilván megvan ennek a különleges előnye is: nagyjából két-háromszoros sebességgel élem a mindennapi szabadidőmet, 2-3x annyit megélve. Az tuti, hogy ha lenne két klónom, akkor ők sem unatkoznának egy percig sem.
Munka után minden napra jut valami program, így már az is külön programnak számít, ha épp csak pihenést tervezek be délutánra. Hiszen néha olyat is kell; főleg például ahogy a fenti hétvége után a szervezet egy erős jelzéssel meg is követelte. Párszáz méterre lévő uszoda, séta a városban, környéken vagy a Duna partján, fotózás, sörözés a kollégákkal, vagy épp fotók utómunkázása, és blog designon munkálkodás tölti ki a szabadidőket. Hétvégére pedig mindig jut valami felfedező kirándulás, vagy épp egy hazautazás.
Aki követi a picasa-s albumomat (http://kepek.grafur.hu), az láthatott már pár ilyen hétvégén készített fotót, de a nagy terv az, hogy a következő blogpostban egy kis összefoglalót írok a hétvégékről, a látnivalókat sorba szedve, és az emlékeket felidézve. A hétvégék felidézése után pedig egy kis német-magyar kultúrközi elmélkedést képzeltem el, így a következő napokban/hetekben egy kicsit ez adja majd a blog témáját. Stay Tuned! 🙂