584. DiplomaShow: T-X óra (visszaszámlálás)

2012. 01. 16. 19:37, 1 olvasó még hozzá is szólt!  
Kategóriák: ..másod sorban pedig minden más

Hétfő, 19.30: T-85,5 óra.

Erősen elkezdtem gondolkodni egy "DiplomaShow" indításán, a korábbi SzakdogaShow nyomdokain. Hogy mire is jó egy ilyen?! Egyszerű:
Ön-motiválás. Az utóbbi napok ugyanis olyan alacsony hatásfokkal zajlottak, hogy ehhez képest az éti csiga harapásával szántás valódi siker lehetne. (Ne kérdezzétek honnan jött a hasonlat.. jött.)

2-3 napja ülök a szakdolgozat védés prezentációja fölött úgy, hogy közben bokáig ér a tanulnivaló, azaz a záróvizsgára megtanulandó tantárgyak kötege. A 3 záróvizsgatárgy közül 2 nem okoz sok félelmet és aggodalmat (Szerelés; Járműdiagnosztika), ellenben egy túltesz mindenen: Járműtervezés és -vizsgálat alapjai I.+II.  - Azaz a nagy, és rettegett gépterv visszatér.

Igazi horror lesz kérem itt annak a röpke 5-600 oldalnyi anyagnak az újbóli fejembe gyömöszölése pláne úgy, hogy ennyit töketlenkedek a prezentáció összerakásával.
Tehát itt az idő stratégiát változtatni: Ha ez kell, hát legyen DiplomaShow! Talán ez majd ösztönöz, és motivál annyira, hogy szépen pontot tegyek ennek a rohadt nagy mondatnak a végére.

No, de azért nem ígérem, hogy az előzőekhez hasonlóan lesz majd itten pörgés, de elkezdeni ezennel elkezdtem. :) (Ha lesz még ma, akkor ebben a bejegyzésben érkezik a folytatás, ide lentre, ni: )


Hétfő, 21.35: T-83,5 óra:

Egyelőre a projekt nem eredményezett látványos hatásfok növekedést, ellenben asztalracsapás történt, és az eddig molyolt, kínlódott és szöszölt 10 dia ripsz-ropsz megduplázódott a prezentációban. Történt mindez úgy, hogy tényleg nem vacakolok most azzal, hogy tökéletesre megírjam a diákat, hanem felvázoltam nagyjából, hogy miknek is kellene benne lenniük: megkapták a címüket, és pár vázlatpontos tartalmat... Innen már csak töltögetni kell.

Deee... miért is nem így kezdtem?!?!?!?!?! Mindegy, most már tudom: így kell kezdeni! :)

Elérte a maximális, 20 diás terjedelmét címoldallal, tartalommal és köszönetnyilvánítással együtt.. Jöhet a tartalom, a 12 perces időlimitre figyelve...

 

Kedd, 1:00: T-80 óra:

Meg kell állapítsam, hogy facebook és gtalk bezárása ellenére nagyon el tudja az ember szúrni az idejét. Például kifejezetten rossz, ha a desktopon van élő EUR/HUF árfolyam, és kíváncsiságból megnézi a hírportálokat, hogy ma ugyan miért is szállhatott el. Ennek következtében tévedhet az ember számára érdekes cikkek bűvkörébe, ahonnan bárhogy is keresi, nehéz kiutat találni. (Aki nem hiszi, klikkelgesse csak végig a linkeket! - 6 darab!)

Mindenesetre a prezentáció gyönyörűen fel lett hízlalva: A tartalom feltöltés a 16. diánál tart, és az összes már 24 diánál jár. Nagyjából 70%-os a kicsike, és rohamosan fejlődik.
Mindamellett kipróbáltam az ezeréve a polcon porosodó csodatollat: ketté vehető, és egyik része pendrive, valamint infra érzékelő, a másik vége pedig egy lézerceruza, és LE/FEL gomb vezérlő, infrával. Igazi előadás geek stuff, pici, bőr tokban. Előhúzza az ember a zsebéből, elindítja a pendriveról az előadást, és lazán, zsebre tett kézzel, a géptől távol, lézerrel hadonászva prezentál. Na, hát így vízionálom én a pénteket.. :)

 

Kedd, 2:05, T-79 óra:

Hát ez meghízott, de rendesen... Győzzek majd most törölgetni: 29 dia lett végül, és már csak az összefoglalás, és a köszönetnyilvánítás hiányzik a végéről, jóformán 95%-osra íródott most hirtelen (ilyen az, ha túljut az ember a nem kedvelt részen, és a számára is jobban tetsző fejezeteket dolgozza fel). Ezennel ez kikiáltatik 0. verziónak, és megy ellenőrzésre, hogy aztán onnan visszakapva csiszolgatva legyen, és szerdán megtartsuk az előadás főpróbáját a konzulens tanárnak bemutatva.

Ez a 29 dia tuti sok lesz, vagdosni kell majd még belőle, de az már gyorsan fog menni, most végre lehet géptervet tanulni teljes erőbedobással! (juhé.)

Ja, de előtte azért csak alszok egy kicsit.

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Kategóriák

..másod sorban pedig minden más

Címkék

államvizsga , diploma , DiplomaShow , szakdoga , szakdoga védés , szakdolgozat védés , záróvizsga


Komment

Eddig 1 komment érkezett

  1. mzsombor:
    2012. 01. 16. 19:48

    Bátya, a prezentációval ne szórakott sokat, max támpontnak jó, a lényeg, hogy beszélj lelkesen arról, amit te csináltál. Az csak nem lesz nehéz, ha tényleg te írtad a szakdogát. ;) Legyen meg minimálisan a prezentáció, aztán tessék nekiugrani a géptervnek. És azért ne felejts el belenézni a másik két tárgy tételeibe se, ne az utolsó este derüljön ki, hogy a tételek fele tök homály, csak a tárgy emléke jó volt, mert pont egy könnyű tételt húztál anno. ;)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.