Végre hosszú idő után úgy lehettem újra Egerben, hogy még jó idő is volt. Bár persze a szombati borongós-hűvös után egyáltalán nem volt biztos, hogy vasárnapra ragyogó motoros idő lesz belőle..
Reggel viszont tiszta ég, gyönyörű napsütés, és rekkenő hőség (tehát 17°C – októberben!) ébresztett minket. Rám fért már a napsütés, hiszen amióta újra Budapesten vagyok, napot csak ritkán látok… (betegség miatt arról a kevés jó időről is lemaradtam). Így aztán nem volt kétség, hogy nekünk apummal motorra kell pattannunk! 🙂
Délelőtt (egy kicsivel) indultunk, Sirok irányába, Kékes úti céllal. Az MZt már hetek óta nem mozdítottam meg, de egy úszófelakadás okozta benzinfolyáson túl nem volt semmi gondja a mély álomból való ébredéssel. Pöcc-röff volt az indulás, pedig egy hónapot biztosan állt.
Már a város határában éreztem, hogy nagyon elemében van a gépezet, tényleg imádja a hűvös időt! Úgy gyorsult ötödikben is, akár lankás emelkedőkön is, mint az álom, egy-két előzés során pedig úgy átszaladt a 100 fölött a mutató, mintha csak 70 lett volna… Lenézve a kilométerórára néha vissza kellett engedni a gázt 105-nél (kb háromnegyedes állásból), mert azért a megszorulástól ilyenkor is tartok.
A várost elhagyva hamar bemelegedett a gumi, és onnantól egészen Kékestetőig kopott is az oldala, ahogy kell. Bár a hűvös idő, és a falevelek révén általában visszafogott és aggódós voltam, dehát az ilyenkor ajánlott is.
Kékestetőig épp csak egyszer álltunk meg, tankolni. A paripa ismét 6 literes fogyasztást produkált, aminek jó része még városi közlekedésből ered. Végülis annyira nem sok, annak fényében, hogy cserébe igen jól megy is (erejével ráadásul nem is spórolok), teljesen elnézhető neki..
Útközben rengeteg motoros jött szembe, de érdekes, hogy egyre kisebb arányban intenek vissza. Pedig nekünk, motorosoknak ez az egyik legjobb ismérvünk a többi közlekedővel szemben: az együvé tartozás, és ennek egymásnak intéssel történő kifejezése… Ez egy életérzés (olykor életmód is), aminek szerves része az összeintés, és egymás tisztelete. Furcsa, hogy a motoros társadalom hígulásával ez egy kicsit kopni látszik… Vagy csak az MZ miatt lenne?! … Nem is tudom melyik verzió a kellemetlenebb.
No, de visszatérve: Kékesen tisztelegtünk elhunyt társaink emlékműve előtt, fotózkodtunk a magasságjelző kővel, mókussal barátkoztunk, hűtőmágnesre alkudoztunk, majd egy kellemes cappucino és pár fotó után tovább indultunk.
Én a Kékesről szigorúan leállított motorral, helyzetjelzővel, felnyitott sisakkal, fülig érő szájjal, csendben suhantam lefele, élvezve a szelet és a csendes suhanást, olykor 80 körül is… Az elágazó után még egy kicsit Gyöngyösnek tartottunk, aztán Abasár felé elkanyarodva, Markazon át jöttünk haza. (2005-ben ott vettem az én MZ-met.. 🙂 )
Összesen valamivel több, mint 100 kilométert mentünk, és csak azért ennyit, mert nekem a szavazás miatt kicsit iparkodnom kellett vissza, Budapestre, pedig lett volna még ötletünk még egy kis gurulásra… Összességében viszont fantasztikus volt! Az idő, a sokszínű táj, az út, és nem utolsó sorban az én hű paripám!
Idén alig több, mint 2000 km-t mentem vele. Most, a mai gurulásán fordult át a számlálója 30 ezerbe, 2005 nyarának végén pedig 2900 km-t mutatott ugyanez a számláló. Tehát az együtt töltött éppen 5 év alatt bizony >27100 kilométert mentem vele, ami bár lehetne jóval több is, azért elég szép teljesítmény… (az utóbbi 2-3 évben csak párezer km-t megyek vele évente).
Azért erre a közel 30ezer kilométerre büszke vagyok, a hű társamra pedig még inkább, akire ezen a télen egy nagyszervíz vár…
(A végén aztán volt még időnk egy mókás fotókísérletre is… 🙂 )
