Jaigen, majd' elfelejtettem tudósítani, hogy hát már megint a szakdogával foglalkozok. Pénteken ugye az 5,5 órás vizsga előtt volt egy 3,5 órás konzultációm (rögtön a 4 órányi alvás után), ami során megkaptam a kinyomtatott, pirossal telejavított anyagot a konzulensemtől, sőt, jó alaposan átbeszéltük az egészet. Egy kicsit előre féltem ettől a konzultációtól, mert aggódtam, hogy mi lesz, ha nem tetszik majd az anyag neki, de kellemesen csalódtam. :) Tetszett neki, én meg tulajdonképpen örültem a kihúzásoknak, mivel sok-sok "Hiányzik" felirat is ki lett húzva, mivel nem érezte hiányát.

Talán ez volt az a jó hír, aminek hatására úgy gondoltam, hogy pikk-pakk befejezem majd a javítást, és ami miatt nem igazán haladtam vele a hétvégén. Jóformán átaludtam az egészet, visszamenőleg pótolva az alváshiányt... Így most dolgozhatok holnap délig folyamatosan, amikor is le kell adni újra a javított anyagot.. Jöjjön hát ennek a tudósítása:

Kezdeti állapot 2010.12.07-ról: v036, 166 428 karakter, 100 oldal, 71 ábra, 6 táblázat.

2010.12.13. 2:55: v037, 158 452 karakter, 98 oldal, 67 ábra, 6 táblázat, és csökken! :) A képaláírások utáni térköz növelése révén hiába csökkent sokat az oldalszám, és lettek kevesebben az ábrák, az oldalszám mégsem csökkent eleget... Nade ez épp folyamatban! :)

2010.12.13. 5:15: v038, 156 446 karakter, 98 oldal, 67 ábra, 6 táblázat, "Bazmeg már 5 óra van?!". Van itt baj, kéremszépen, már csak 7 óra van hátra, ami a javítandó 60 oldal fényében igen kevés, pláne, hogy még egy összefoglalást is meg kellene írni.. Utálom magam!

2010.12.13. 7:01: v039, 155 800 karakter, 98 oldal, 65 ábra, 6 táblázat, és mindjárt le kell adni... Egy elszállás miatt meg verziót kellett frissíteni. Az ilyeneket szeretem ilyenkor, sőt, egyenesen rajongok az ilyen pillanatokért. A javítgatásoknak még mindig csak kb a felénél tartok, a hiányzó összefoglaló változatlan, és épp a közepénél írok újra egy szép nagy részt... Mi lesz ebből?! .. Egyre jobban utálom magam...

2010.12.13. 8:18: v039, 156 077 karakter, 98 oldal, 65 ábra, 6 táblázat. Jáááájáááj, kezd megfenekleni az erő! Bele-bele bambulok a dologba, és gondolkodásra csak mérsékelten vagyok képes, pedig pont ez az a szakasz, ahol elkelne... A delet már tuti bukom, a kérdés csak az, hogy mennyivel..

2010.12.13. 8:58: A fáradtságon kívül felmerült a "nem tudom bazmeg" jelenség is, ami jelenleg nagyobb baj. Nézem a papírt, a piros tollal írt dolgokat, lapozgatom, és aztán bambulok a monitorra. Majd megint a papírra, nézem, és üresség. Ötletem sincs. Ott van, hogy újra kell írni egy-két részt, de ... üresség. Hogy?! Gondoltam megtöröm ezt a rossz passzt, és elolvastam pár ismerős blogjában a fejleményeket, hátha egy kis kizökkenés jót tesz, de ... már megint csak lesem a piros tollas cuccot, aztán bambulok bele a szélesvászonba... Feladom? .. Még ezt se tudom vazze!

2010.12.13. 9:10: Na, ez nem megy. Egy rohadt mondatot se tudok megfogalmazni.. Ott van több oldalon egy piros hullámvonal a margón, mellette a szöveg, hogy "leíró jelleg", és tudom, hogy ezt kellene átalakítani kicsit tudományosabbra, de nem megy. Nem csak fáradtság miatt, egyszerűen elegem van! Itt ülök fölötte, és órák óta egy kurva betűt se haladt az egész előre... Így marad vazze!

Itt most egy kicsit besokalltam, miután oda-vissza görgetve a 100 oldalnyi cuccot sehol sem tudtam normálisan hozzákezdeni a javítás folytatásához. Értelmetlen mondatokat szúrkáltam be, majd töröltem ki, és lapoztam tovább, ennek így semmi értelme. Most egy kis OFF, 1 db forró zuhany, 1 óra szundi, és 1 db reggeli következik, majd újra nekifutok, és ha más nem, estig legyőzöm!

2010.12.13. 15:14: v039, 155 441 karakter, 96 oldal, 64 ábra, 6 táblázat. Pfff, hát persze, hogy nem tudtam felkelni! Fejem mellett percekig üvöltő ébresztők emléke dereng. Üres tekintettel az órára bambulás, és a számjegyek tartós tanulmányozása mindaz, amire emlékszek 9:30-tól 13:20-ig. Dél helyett remélem éjfélig sikerül befejezni, és végre tanulhatok a pótpótZH-imra, bár lassan azok is egyre reménytelenebbek... Grrrrhhhh!

2010.12.13. 22:03: Nem megy bazmeg! Baj lesz ebből... Ülök fölötte, megírok egy fél mondatot, és kitörtlöm... Megint ülök egy sort, megint megírom, megint kitörlöm. Sehova se jutok így, képtelen vagyok értelmesen fogalmazni. Mégis hogy írjam le azt, hogy mi motivált?!?!?! Há' minden! ... wááá, tököm tele van a bevezetőkkel, összefoglalókkal, meg célkitűzésekkel! Ott van leírva, 95 oldalban, akit érdekel, olvassa el, vazze! wááááá

2010.12.13. 22:58: v040, 158 095 karakter, 103 oldal, 64 ábra, 6 táblázat, és kész a bevezető! Plusz megkapta a formai követelményekben foglalt üres bevezető oldalakat, ezért ugrott az oldalszám (ezeket most lusta voltam levonni a szummából). Hátra van még a célkitűzés újraírása, aztán az erre rímelő összefoglaló megírása, és még pár apróság hozzáírása, de a tököm oly' mértékben tele van, hogy az leírhatatlan...

2010.12.14. 0:20: Elkélne itten egy aprócska kis csoda.. Amolyan szarból kihúzós féle...

2010.12.14. 1:55: v041, 159 567 karakter, 103 oldal, 65 ábra, 6 táblázat, és kész a célkitűzés újraírása, plusz 1-2 hiányzó részlet. Lendületbe jöttünk most egy kicsit, magam sem tudom miért.. Lehet, hogy az összes magyarázat pusztán annyi, hogy én tényleg éjszakai bagoly lennék?! Amikor mindenki elmegy aludni, facebookon sincs semmi, a hírportálok is a reggelt várják, amikor az internet csendes, akkor lendülök be mindig. Hát ez se túl jó így, azzal a kb 3,5 órányi alvással meg pláne nem. Viszont ez a témához illusztráció fotózás egész jól felpezsdít minden alkalommal.. :)

2010.12.14. 4:17: v041, 163 534 karakter, 104 oldal, 65 ábra, 6 táblázat, és kész az összefoglaló. Mondjuk elolvasni sem merem, mert félek, hogy a felét kitörlöm, és ha jól sejtem, akkor a konzulensem nagy részét áthúzással díjazza majd. De legalább megvan egy alap, amit lehet javítani, pofozni, csiszolni. Eddig összefoglaló terén ez se volt. Perceken belül bemásolom a mellékleteket is, akkor aztán lesz szép megszaladás az oldalszámban.... pedig rohadtul nem kellene ilyen hosszúnak lennie, de ez akkor a nagy falat, hogy rövidebben tényleg nem lehet megoldani... Most, hogy belenéztem pár évfolyamtárs szakdolgozatába, meg kel állapítsam, hogy én hülye bazinagy fába vágtam ezt a pici, kicsorbult fejszét.. És akkor még csodálkozok, hogy szenvedek miatta...

2010.12.14. 4:36: v042, 177 418 karakter, 120 oldal, 87 ábra, 6 táblázat, a két melléklettel együtt. Hát ez így egyben nem is lesz jó, melléklet inkább külön lesz majd kinyomtatva, mert így elcseszi az oldalszámokat is, úgyhogy nem vacakolok. Egyelőre csak az érzés kedvéért lett egybetéve.. 120 oldal vazze!! ... Duplája, mint kéne, és biza ez cseppet sem előny! - A bíráló meg fog őrülni, ha ezt meglátja..
Ráadásul még most is vannak hiányzó részek, bár már igen kevesen vannak.. :) Mára viszont CTRL+S... Pár óra múlva konzultáció, utána pedig nekem mindenképpen ZH-kra kell tanulni... Félő, hogy bukós lesz így ez a pénteki határidő...

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Kategóriák

..másod sorban pedig minden más

Címkék

leadás , szakdoga , szakdogashow , szakdolgozat


Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.