2010. július

A tudósításos, kicsit gyakorló bejegyzésem előtt arról írtam, hogy végre most jön egy hét nyugi, pihenés, rend rakás, lassítás, ilyesmi... Nos, azt hiszem nem lövök le poént, ha elárulom, hogy a a bizonyos, sokat látott fény az alagút végén már megint dudált..

Vasárnap, Budapestre felérve kénytelen voltam megállapítani, hogy ahogy az én szerelmem is mondta, valóban döglődik a fél lakás elektromos hálózata. A sercegés a biztosítékoknál nem volt túl jó előjel.

Éjszaka ráadásul valami zajra ébredtem a konyhából, amit aztán még sok követett a nyitott ablakon keresztül az udvarról. Hajnal 4 körül furcsa zajok voltak ezek, mintha valaki pakolna. Így aztán felkeltem, kinéztem az ablakon, és kisvártatva két alakot láttam nagy zajjal közlekedni a körfolyosón. Mire felfogtam, hogy mit művelnek, már a frissen lopott zsákmányokkal épp elhagyták az épületet (miközben én vártam, hogy a 112-n valaki végre felvegye a telefont). Besurranó tolvajok voltak kérem, ketten, a sötétben közlekedve minden egyes ajtót és ablakot ellenőriztek, hogy mi van nyitva. Ahol valaki nyitva hagyott valamit, ők cserébe kifosztották, úgy, hogy az illető ott aludt a lakásban. Így vitték el az alattam lakók egyik táskáját is. Hajnal 4-kor, amikor biztosan nincs senki sem ébren, akkor jöttek, és ebből kifolyólag nem is fordítottak sok ügyet a zajra... Megdöbbentő volt, és hiába próbáltam segítséget hívni, mire felvették volna a telefont, el is húztak az elkövetők.

Hétfő reggelre aztán megdöglött a biztosíték, a nagy szoba elektromos hálózata ki-be kapcsolgatott. Gondoltam megszerelem, hiszen az éjszakai gondok okozta késői kellés ellenére is volt időm, így elindultam fázisceruzát kutatni a környéken, mert ugye anélkül azért nem látnék neki (jó tudni előre, hogy hozzányúlhatok). Nos, ez a Keleti környékén tömegesen bezárt boltok révén kissé nehezen ment, így kb 1,5-2 órányi séta után találtam egyet. Hazamentem, és nekiestem a biztosítéktáblának, ahol egy kellemesen elégett automatát találtam. A leszerelésénél elakadtam, így hiába volt a sok kínlódás, végül szerelő után kellett néznem.

Ez azzal járt, hogy a szomszédoknál hosszasan beszéltük át az előző este eseményeit, majd egy villanyszerelő számát megszerezve másnap korareggelre sikerült megbeszélni egy gyors orvoslást. Így aztán a kedd se kezdődött sokkal jobban... A folytatása még aztán se volt jobb: fél napomat az egyetemen töltöttem, újabb munkákat vállalva.

Este viszont végre kedvesemmel is lehettem egy kicsit (miután ő munkából hazaérve még letudott egy spanyol órát), és elmentünk mozizni egyet. Ilyen kezdés után minden reményem a szerdában volt, ami viszont apum korareggeli érkezésével ismét nem a pihenésről szólt: Mentünk Bambi mesterhez apum motorjának rendberakása kapcsán. Bambinál jól elidőztünk, míg végül jól megebédelve, egy bankkártyát egy automatában hátrahagyva, viszont két jó motorral hazatértünk. Bambi mester a motorok nőgyógyásza, aki szinte ránézésből megmondja mi a motor gondja. Öröm nézni ténykedését, és bizony minden ilyen nézéssel töltött perc újabb cseppnyi tapasztalatot adhat az MZ-k lelkivilágának kiismeréséhez.

Hazaérve kedvesemmel főzésbe kezdtünk, miután második próbálkozásra sikerült bevásárolni a közeli tescoban (az első alkalmával bombariadó miatt kiürítettek minket). Végre ez már egy kis várva várt közös program volt, végén egy igen késői, de annál finomabb vacsorával. :)

Csütörtökön aztán sor kerülhetett a rendrakás és a pakolás elkezdésére is, de ekkorra már annyi tennivaló gyűlt össze a lakásban, hogy egész délelőttös ténykedésem is épp csak egy kicsit látszott a lakáson. Délután ráadásul egy munka kapcsán a belvárosba is be kellett mennem, így ez is félbemaradt, de végre ekkor már volt egy tennivaló listám, aminek a felééig eljutottam. Estére viszont csak punnyadás és filmnézés maradt a következő kiállításom helyszínének feltérképezése helyett....

Ezt követően a péntek reggel sem az a tipikus pihenőnap feelingel indult: 7 órakkor keltem, az előző postban olvasható tudósítás révén. De legalább a délután jobban alakult: Bepótoltuk a tegnap este kihagyott felderítést. Most már biztosan mondhatom, hogy a következő kiállításom helyszíne egy teaház lesz, időpontja pedig október közepe, de ezekről majd később, részletesebben.

A hét innen már rohanásban ért véget: egy kis rendrakás, mosogatás, őrült pakolás, és iszkiri haza, motorral, este 8-kor idulva. Útközben pedig menekülés az eső elől, még egy megszorulással útközben...
Itthon, Egerben pedig kezdődött az aktív "pihenés": egy kis betonozás várt rám szombat reggeltől... Így tartok most itt a pihenésre szánt hetem utolsó előtti estéjén, szinte már-már rettegve a holnap reggeltől, hogy mi lesz az újabb pihenés kitérítő program...

5 perccel a baleset előtt szállt ki autójából a tulajdonos, amelyet 6:25-kor, egy a Keleti pályaudvarnál lévő metró építkezés területéről kidőlt 60 tonnás mozgódaru lapított ketté.

A daru kezelője kiugrott, de sokkot kapott, őt a kiérkező tűzoltók előtt kórházba szállították a mentősök, egyéb sérülés nem volt. Nagy szerencse, hogy a baleset 7 óra előtt történt, és nem egy órával később, amikor már a járdán jelentős gyalogosforgalom lett volna. Mint utóbb megtudtam, a daruval éppen arrébb álltak, nyitva hagyott gémmel. A boruláshoz egy 5 centiméternyi szintkülönbség elég volt, a magas súlypont miatt.

Szerkesztőségembe jutott egy videó... ez borzasztó... Mondja valaki azt, hogy ez a legalja, és innen már nincs lejjebb:

Én ezért a szennyért szívesen perbe fognám az RTL-t, szándékos rongálásért a népesség elméjében... Hogy is volt az a földig rombolás, sóval behintés?

Értelmes embereknek miért nincs ombudsman-ja?!?!?!?!

Túl az EFOTTon egyből fejest ugrottam a munkába, ezért most is csak röviden jelentkezek be, innen:

Jó kis munkakörnyezet, mi?

Hogy milyen volt az EFOTT? Hmm... Maga a buli kissé lapos volt idén, keveseltem a koncerteket, és talán rosszul is voltak elosztva, és mindezt megfejelte a hőség, ami miatt 2 után mindenki kidőlt a csapatból. Viszont ez csak az egyik szempont, ugyanis egy másik szempontból ez volt életem egyik legjobb fesztiválja. Most voltam először fesztiválon szerelmemmel, és amennyire tartottam előtte a dologtól, olyan jól sikerült! Meleg volt, és laposak voltak kicsit a bulik, de jól éreztük magunkat egymás és a népes Közlekes EFOTT tábor társaságában. Több, mint 30 közlekes volt egy csapatban, így mindig volt okunk a jó hangulatra, Pécs szépségeiről (na, és hűsítő szökőkútjairól) már nem is beszélve.

Átéltünk egy fergeteges Ákos koncertet (amely óta irtózatosan Ákos rajongó lettem), egy kellemes Quimby koncertet, egy kicsit lapos Tankcsapda koncertet, és életem egyik legjobb Kispál koncertjét, amely egyben az utolsó is volt számomra (Kispáléknak pedig az utolsó előtti). A végén fájt is egy kicsit (és nem csak a lábam), mert nem értem, miért hagyják abba. A koncert pörgős volt, változatos, új és fergeteges (nincsenek rá szavak), és az egész banda szemmel láthatóan rettentően élvezte azt, amit csinált. Kreativitásból sem volt hiány, hiszen a sokatlátott Kispál koncertrejáróknak is volt bőven újdonság (pl egy szívbemarkoló vuvuzela szóló a záró Hang és fény c. számban, vagy némi Nirvanás majd FinalCountdown-os ákötés a számok között), de ők mégis feloszlanak... Utána kicsit szomorkás volt a hangulatunk.
Mentem még fel BungiJumpingra is fotózni, és kipróbáltam párszor a technikát zenekar fotózáshoz, és örömmel konstatáltam, hogy bizony megállja a helyét.

EFOTTos képek itt

No, de EFOTTról majd még később többet, úgyis fogok még a Közhírben is beszámolni róla. Addig is visszakanyarodok a rövidnek szánt bejegyzés címéhez: Olvad a hó a fejem fölül!

EFOTT után rögtön "másnap" újra kezdtem a ZF-ben a szakdolgozatomon történő munkálkodást. Az elmúlt pár napban viszont olyannyira lefárasztottam magam ezzel, hogy mire hazaértem jóformán csak aludni voltam képes, így a fesztiválos képek utómunkája is csak tegnap estére készült el, az egyéb feladataim helyett. Viszont már "csak" egy jegyzetírós munkám van hátra, és ez után végre magamra, kedvesemre és környezetemre is lesz időm, vagy 5-6 napon át! Ez már valami!

Ez a jövőhét lesz számomra maga a nyár, a pihenés, a "7 óránál többet alvás", a regenerálódás, és rend rakás bennem és körülöttem. Amint ez a nyugi letelik, folytatódik a pörgés: 1 hét Tátra (gyalog-)túrázás, majd utána auguszts végéig a ZF-ben töltöm napjaimat a szakdolgozatomat (és a jövőmet) építgetve. (közben pedig lesz még egy MZ-s Tátrrázás is Krakkóig).

Kell már egy kis lassítás, egy kis pihenés, és csak önmagamhoz (meg az én gyönyörű barátnőmhöz) alkalmazkodás... /Arról nem is beszélve, hogy a pénztárcám is lassításra bír.. pénz nélkül csak aludni lehet! :P/ ... ennyit a rövid bejelentkezésről.

No, kérem cucc összepakolva! Konzervek, csempészpiák, fürdőgatyák, és Bruti védelmi cucca a helyén, holnap reggel (vagy inkáb hajnalban - 7 óra) indulok az EFOTT-ra! :)

Ezen bejegyzés előtt szerettem volna még pár keresetlen szót szólni a TESCO össznépi vásárlói megtévesztéséről (aki az akciós újságjukban lévő Husky sátort akart volna venni, az tudja, hogy miről beszélek), vagy a Vodafone gusztustalan átverő kampányáról, de hogy valami szépről is: Egy csodálatos színházélményről, a Madáchaban játszott Spamelotról... Erről mindről egy-egy bejegyzés terve itt van a fejemben, de sose volt normálisan időm, hogy megírjam..

Most kipróbáljuk, hogy kibír-e a dolog egy szintén eseményekkel teli, aktív hetet, vagy sem... :)

Mindenesetre kell már a lazítás, kell már egy kis fesztiválozás, kell már egy kis koncert és fesztiválozó ember fotózás, kell már egy kicsit más, mint a 120-130 százalékon pörgés, ahogy mindig élem az életem. Annyira hirtelen jött el ez az időpont, hogy kicsit felkészületlennek is érzem magam, dehát ehhez az érzéshez lassan hozzászokok, hiszen amióta vége a félévnek, szinte napról napra élek, és mindig csak annyit tudok előre, hogy a következő nap mennyire zsúfolt... Minden nap így telik el, zsúfoltan, egyik a másik után. Rohangálás, telefonálás, futás, lábfájlalás, orvosnál várakozás, szakdoga agyalás, brainstormingolás, problémamegoldás, fotózás, sóder hordás, fotózás, utazás, vásárlás, segítés, szervezés, ügyintézés, kiabálás, mérgelődés, vezetés, dühöngés, motorozás, élvezkedés, színházba rohanás, gyönyörködés, sírva nevetés, hogy csak az utóbbi pár napot összefoglaljam címszavakban....

Az gáz, ha a tegnapra gondolok, és olyan, mintha egy hete lett volna?! Na, mindegy, én leléptem! :)

Sok szempontból elég érdekesen alakult ez a félév, volt benne tanulság bőven, és most már itt az idő összefoglalni.. (hol máshol, mint egy Eger-Bpest buszon?!) Kezdjük rögtön az elején: hosszas tipródás és számolgatás után bevállaltam életem legnehezebb félévét, 39 kredittel, benne nem akármilyen tárgyakkal. Volt benne már sokadjára nekifutott járműdinamika, és másodjára/harmadjára látott járműterv és hőtan2, de elsőre kipróbált vázszerk is, a 18 kreditnyi szakirányos tárgyról már nem is beszélve... Bevállaltam, mert csak ezzel adhattam meg magamnak az esélyt az időben, államin végzésre, a 9 féléven belül (a 7 helyett). Ha nem vállalom be, akkor még csak a lehetőséget se adtam volna meg magamnak.

Az elején persze a bevállalás mellett igen komoly elhatározások születtek az életvitel és életmód változására. Ehhez egy Takitól kölcsönbe (basszus, Taki, lassan vissza kéne adjam! :D) kapott köny, a "Gondolkozz és gazdagodj" volt segítségemre, hiszen minden fejben dől el. A könyvből merített ötletekkel Taki csinált egy kicsit modernebb változatot, egy motivációs kisfilmet magának. Ezen felbuzdulva én is követtem, és elkezdtem magam ráhangolni a tudatra, hogy teljesítem a 39 kredit legalább 33-as, kritikus részét, és befejezem időben az egyetemet. Szoktattam magam a tudathoz, hogy időben lefekszek, minden fontos órára bemegyek, minden nap napközizek, és emellett edzésre járok, egyetemre meg biciklivel.

Minden  este megnéztem a videót, elképzeltem, vágyakoztam, és hittem, ahogy a könyv tanácsolta. Hittem abban, hogy meg tudom csinálni, nem volt más lehetőség. Jöttek az első ZHk, és a dolog működni látszott. Egész jól sikerültek, bár a korán fekvés és az edzésre járás nem nagyon jött össze... (részben a lábam miatt sem)
Ekkor még szinte minden szép és jó volt, pedig a probléma már itt is megvolt (le is van itt írva): egy pár tantárgyra nem hagytam magamnak elég időt, és bár csak kis híján, de 3 kritikus tárgy ZHit csak elbuktam, pár házival pedig elhavazódtam. Ekkor úgy gondoltam, hogy második körben a pár ponttal elbukott zhk sikerülnek majd, viszont valahol itt ütött be a krach: Brutális mennyiségű háziból és tervezési feladatból fel kellett mutatni valamit.

Itt az alvást felváltotta a rajzolás és számolást, és az alig 1 perces motivációs videóra se nagyon maradt időm az ájulva ágyba esések során. Nem sikerültek így a pótzhk, és a második hullám már a nyakamon is volt. A kudarcokkal és a fáradtsággal elveszett a lendület és a lelkesedés, és valahol itt merült fel bennem, hogy ez nem fog sikerülni...  ... Na, ez jó nagy hiba volt!!
A motivációs film több pontja is érvényét vesztette (korán fekvés, mindenre bejárás, edzésre járás), így egyre ritkábban néztem meg.

A második hullám meg könyörtelenül jött, újabb kudarcokat hozva magával. A 12 kredites, szakos tárgy 4-5 nem akármilyen súlyú házija is a nyakamon volt, a hőtan, járműterv, 4db vázszerk és 6db járműdinamika háziról (bár ezt próbáltam előző évről elfogadtatni, így nem csináltam) nem is beszélve (ezek darabja kb 4-8 munkaóra, a 12 kredites tárgy házijai és a járműterv ezek sokszorosai).
Lélekben már kezdtem feladni a dolgokat, úgy meg marhanehéz tanulni, és a sok különböző tárgy miatt a közös tanulás se volt egyszerű, a napköziket meg a házik zilálták szét.

Itt kellett volna stratégiát váltanom: pár olyan tárgyat, aminek nincs nagy tétje, és van keresztfélév belőle, teljesen fel kellett volna adni (nem csak lélekben), és az előadások, gyakorlatok, nameg Zh-k kihagyásával nyert időt a kritikus tárgyakra fordítani. Ezzel legalább azokat megmenthettem volna, és nem lett volna ekkora a baj a végére.

A pótlási héthez érve nagy tétmeccsek voltak hátra, amikre végképp nem volt már erőm és lelkesedésem. Pedig csak itt kellett volna egy kicsit jobban összeszedni magam, és máris elkerülhettem volna ezt a csúfos  finálét. Eddig ez mindig sikerült, most viszont bele voltam fáradva, így egészen kicsiken elbuktam... Nem sok kellett volna.

Akárcsak az ezt követő vizsgaidőszakban... Képtelen voltam magamtól tanulni, a közös tanulások meg nem adtak eleget, hogy mindhárom vizsgámat sikeresen zárjam. A hőtant éppen csak elbuktam (istenbizony csak pár órányi HASZNOSABB tanulás kellett volna a jegyzet fölött ülés helyett), ezek után viszont nekirugaszkodtam Gázával közösen a 12 kredites tárgyból szerzett hármasunk javításának. Ehhez a tanárunktól kaptunk egy házi feladatot (ábragyártás), amit jó pár átvirrasztott éjszakával sikerült teljesítenünk, és egy izzasztó, álmos vizsga után megszereztük az ötösünket...

Talán egy ilyen sikerélmény, egy ilyen jól összehangolt közös munka (team projekt) hiányzott a félév második feléből, ami újra lendületet adhatott volna a küzdelemhez... Talán csak valami újféle ön-motiválás kellett volna, talán csak ügyesebb és szigorúbb időbeosztás... Nem tudom pontosan, sok a "talán", de egy biztos: motiváció a lelke mindennek, ezért ön-motivációs kisfilmeket igen is jó csinálni, és muszáj havonta aktualizálva legalább minden este PDAn/telefonon megnézni. Feladni csak tudatosan, mérlegelés után szabad, nem csak részlegesen "azért még megpróbálom" tudattal, mert annak csak rossz a vége.

Igencsak elszúrtam ezt a félévet, hiszen csak 22 kredit sikerült (igaz, hogy abból 18 kreditnyi ötös) a 39-ből, de úgy érzem, hogy nem voltam messze a teljes sikertől, és a hőn áhított 33 kredittől. Közel volt, nagyon közel, de ugye mint tudjuk: egy "majdnem" pont annyi, mint egy "semennyire" az eredmény szempontjából... (valamely bölcs tanárunktól idézve)
Viszont az egyik fő cél sikerült, lesz ZF berkein belül írott szakdolgozatom, ami új lendület adhat a végéhez, és kiváló motivációs alapként szolgálhat majd a közelgő kihívások teljesítéséhez...

Folytatjuk...

"Nem az a nagy ember, aki sosem bukik el, hanem aki mindig felkel..." (Balasnyikov ex-főszerkesztőm után szabadon :) - ez úton is köszönöm! )

Úgy érzem mindig is a túl sok dologgal foglalkozás, a rohanás és a kevés szabadidő jellemzett, ami egyfelől jó, hiszen pörgős az élet, másfelől viszont sose érem így utol magam.
Különösen igaz ez a jelenlegi helyzetre, ugyanis egy jócskán túlvállalt és nehéz félév közben felhalmozott időhátrányt a nyár beköszöntével napról napra csak fokozok.
Amióta lementek a vizsgák, azóta munkából munkába csöppenek, és szabadidő csak negatívba van közöttük (tehát nincs más, csak elhavazás).

Volt az elején egy grafikai munka a tanszékemnek, ami élvezetes volt, de nagyon sok, és rövid határidővel, ami így az alvás kárára ment. Aztán beszereztem végre egy terrás winyót, mert a legtöbb bosszankodásom a géppel, a szabad hely hiányából adódott, mint végül kiderült. Ennek véget vetve bevásároltam, és adtam magamnak némi plusz munkát: windows telepítés. Ez persze nem volt nekem elég, ezért a windows 7 telepítésének futottam neki, ami komoly driver gondokat okozva egy napomba is beletelt, míg végül megoldottam.

Eközben már javában haladnom kellett volna egy másik tanszékes munkával, emailek hadával, közhíres feladatokkal, és az általam augusztusban szerveződő Tátra-túra szállásainak foglalásával.

Ekkor viszont befutott egy várva várt email: alakul a szakdolgozat témám a ZF-fel, méghozzá minden várakozást felülmúlva: e hét keddre már itthon, Egerben kellett legyek egy megbeszélésre. Ez annyira jól sikerült, hogy már másnap kezdtem is a munkát, anyumék legnagyobb bánatára, ugyanis ők számítottak rám némi sóder (2 köbméter) behordásában, mert már megint betonozunk. Olyannyira nagy bánat volt ez, hogy a kezdésemmel egy időben, szerdán érkezett is a ház elé a 2 köbméter sóder...

A ZFből hazaérve egyből nekiálltunk anyumékkal a behordásnak, így persze a többi munkám kicsúszott a határidejéből, hiszen ezekkel a váratlan dolgokkal nem tudtam előre tervezni...
Így aztán most, a trauma ambulanciánál ücsörögve ott vagyok, ahol a part szakad: semmire sincs időm, és a barátokkal sörözés helyett csak pár telefonon "miújságveled"-ezés marad... Határidőkkel hétfőig kaptam haladékot, másnap pedig EFOTT, szóval csúszni már nem lehet, a szakdolgozat viszont már most jó úton elindult...

(Ambulancián amúgy egy tavaly szeptember óta húzódó erős lábfájás miatt vagyok -persze nem volt időm dokihoz szaladgálni-, ami mára egy kellemes  .. valamivé érett, amit most a doki sem tudott pontosan megmondani, csak röntgenről ultrahangra küldött…. hurrá)

Lesz vajon olyan ebben az életben, hogy csak annyi dolgot csinálok egyszerre, amennyi belefér egy normális életvitelbe, vagy ilyenben nem is reménykedhetek?!?!

Azt hiszem öregszek, vagy csak az egyetemi életből kezd a szervezetemnek elege lenni, ugyanis most már bizonyítottan 7 órára növekedett az alvásigényem. Kevesebbet egyszerűen képtelen vagyok aludni. Legyen az akármilyen ébresztő, akármilyen messze az ágytól, akármilyen hangosan, én garantáltan álmomban hatástalanítom mindet, ha még nem volt meg a 7 óra...

(A Fényérték Témakereső fotóversenyére készített önportré. "Reggel" volt az aktuális téma, talán a legjobban idevágó darab lett belőle.. :) )

Ezzel csak az a legnagyobb baj, hogy még mindig éjszaka vagyok igazán aktív, és akkor haladok a legjobban a dolgokkal. Bár ez épp nem így volt tegnap este (mármint a haladás), mégis 4-ig sikerült fentlennem. Hogy ne szúrjam el a mai napot, 9.30-ra beállítottam egy rakás ébresztőt, mondván, hogy majd 10-kor felkelve nekiülök dógozni... No, hát ebből az lett, hogy 11 óra után felébredtem egy telefonhívásra, miután minden bizonnyal kinyomtam mind a 6 ébresztőt a telefonomon, plusz azt a két embert, akik köztük próbáltak felhívni, plusz az ágy tisztes távolságából üvöltő hifit is kilőttem... Mindezt úgy, hogy egy morzsányi emlékem sincs mindezekről, olyan, mintha nem is szóltak volna..

Az igazán érdekes az, hogy most mindezt egyedül produkáltam, de az esetek többségében kedvesemmel együtt is képesek vagyunk minderre, és sajnos igen gyakran... Ő ilyen reggeli kómáknak (közel szó szerint) köszönhetően bukott el két vizsgáját, de ha nem szóbeli lett volna a vizsgái többsége, akkor még sokkal többet is alvással töltött volna...

(Ez is ugyanabból az apropóból készült, azzal a különbséggel, hogy ez nem beállított kép az előzővel ellentétben :))

Most ebben az alig 30 fokban üldögélve azon gondolkodtam épp, hogy lehet nem is olyan rossz a fordított élet. Éjszaka hűvös van, ablak is nyitva, mert ugyan zajos a belváros, de ha nem alszik az ember, akkor miért is ne lehetne nyitva?! Éjszaka egyébként is épp csak 2,5-3 óránként megy el egy teljes erővel szirénázó autó a kihalt Rákóczin...

Tehát ébren töltött éjszakával még szellőztetni is jobban lehet, és gyanítom, hogy pár energiatakarékos izzó jobban fogyaszt, mint akármelyik légkondi... Ezért lehet, hogy ebben az egyre elviselhetetlenebbé váló Kárpát medencei Szaharában egyszerűbb lenne átállni éjszakai életre, nappal meg csak aludni a dögmelegben...

« 2010. június 2010. augusztus »