380. Köszönet
2010. 03. 21. 21:49,
2 olvasó még hozzá is szólt!
Kategóriák:
..másod sorban pedig minden más
A Közhír, amelynek immáron fél éve rovatvezetője, immáron több, mint 3 éve újságírója, fotósa és designere vagyok elnyerte a MESE (Magyar Egyetemi Sajtó Egyesület) ProSperare 2009-es díját.
Hogy mit jelent ez?
Kimondhatatlan büszkeséget! Ez azt jelenti kérem, hogy a KÖZHÍR lett 2009-ben a legjobb egyetemi újság ORSZÁGOS szinten! Nem akármilyen elismerés ez, és eddig csak azért nem számoltam be róla, mert a MESE honlapján nem jelent meg, hogy a kedves olvasóknak bizonyítékkal is szolgálhassak.
Amikor beléptem a szerkesztőségbe, az újság még fekete fehéren, egyszerű designnal, ám már akkor is emelkedő színvonalú tartalommal rendelkezett. Mára szakértők és külső értékelők szerint is kiváló mind a kül-, mind pedig a beltartalom. Igényes design, színes, különleges címlap, és hátlap, ami mellé kiváló cikkek társulnak, és ez nem csak a mi (szerkesztők) véleményünk, hanem immáron egy országos zsűrié is.
Amióta KÖZHÍR tagja vagyok, azóta nekem az Impulzus (a BME-VIK kari újságja) volt a példakép, a mérce, a nívó, amit egyszer jó lenne elérni. Több jó barát is részt vett annak szerkesztésében, és így már az egyetem előtti korszaktól rendszeresen olvasója voltam. A Közhír beli munkám megkezdése óta minden egyes számot próbáltam az Impulzushoz hasonlítani, és bizony már van legalább egy éve, amióta úgy éreztem, hogy nem csak utolértük, de meg is előztük azt!
Ez a mostani díj pedig a legjobb bizonyíték erre, hogy bizony valami nagy lett letéve arra a bizonyos asztalra!
Sajnos pont ebben a dicsőséges időszakban megy végbe az újságon egy nagy átalakulás: a diplomázó főszerkesztőnk, 4 év munka, és 34 szám után elköszön a szerkesztőségtől. Akik ezt a blogot olvassák talán tudják jól, hogy milyen nagy vívódás volt nekem az, hogy jelentkezzek-e a helyére, és átvegyem-e az ország legsikeresebb kari lapjának vezetését..... Hetek óta (de talán hónapokat is mondhatnék) tipródtam azon, hogy mennyire jó lenne főszerkesztővé válni. Úgy érzem, hogy kreativitásom meglenne hozzá, és talán a vezetői készségem is, hiszen rengeteget ötletelek már most is az újságban, sok-sok cikk ötlete származik tőlem, de például a pályázás ötletével is noszogattam nemrég a főszerkesztőt... Ezek után nagyon szívesen kezdtem volna bele valami újba, egy komolyabb, nagyobb kihívást és egyben elismerést jelentő posztban, viszont gyáva voltam, és nem mertem.

Nem mertem, mert itt van az én kis dédelgetett álmom, miszerint 1 éven belül befejezem az egyetemet. Nem mertem, mert ebben a félévben (az álmom miatt) nagy fába vágtam a fejszémet a felvett 39 kreditemmel, és ezzel végleg elvettem magamtól a szabadidőt. Nem mertem, mert így is évek óta csak rohanok, és alig érem utol magam, ezért csak csendben, izzadt tenyeremet szorítva lapultam, amikor elhangzott a kérdés: "Ki szeretné főszerkesztőnek jelöltetni magát?".... csendben maradtam, és bár azóta is bánom, talán jól tettem. ... Ezt majd csak egy év múlva fogom megtudni.
Addig is viszont egy olyan elismerést kaptam a most elköszönő főszerkesztőtől, ami többet jelent nekem bármilyen posztnál, vagy díjnál. Ezt a rövid, egy mondatos elismerést szeretném megosztani veletek, e célból íródott ez a bejegyzés is.
"Köszönöm Neked azt a rengeteg mindent, ami tettél az újságért designerként, rovatvezetőként, az egyik legprofibb és leglelkesebb cikkíróként és online problémamegoldóként, Nélküled nem tartanánk ott, ahol tartanánk."
Talán másoknak nem jelent sokat ez a kedves mondat, nekem viszont rengeteget. Sajnálom, hogy erre a mondatra épp egy szívfacsaró hangvételű levél során került sor, de talán főszerkesztőnk emlékeiben is majd csak a szép marad, ahogy most már garantáltan nekem is, mindörökké! Köszönöm!
Kategóriák
..másod sorban pedig minden másCímkék
elismerés , főszerkesztő , közhírKomment 
Eddig 2 komment érkezett-
Balasnyikov:
2010. 03. 24. 11:05 -
grafur:
2010. 03. 29. 19:35@Balasnyikov: Hűű, nagyon örülök, hogy Te is jársz erre néha, és hogy reagáltál az írásra!
Egy kicsit érthetőbb a dolog a válaszod alapján, pláne az emailed alapján, amit azóta váltottunk... :)Remélem minél hamarabb visszatérsz, akár már a holnapi, következő ülésen! ;)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Köszönöm a dicséretet és örömmel tölt el, hogy Te is ennyire szíveden viseled az újság sorsát!
Hát, tudod jól, hogy én is reménykedtem és igyekeztem a legjobb döntést meghozni az utódlás terén... Beszéltünk már sokat erről... Én is remélem, hogy jó döntést hoztál!:)
Az idő megszépíti az emlékeket, de az események hatására egy ideig szeretném jó távol tudni magam szeretett újságomtól... Terveim szerint az idei utolsó, vagy még inkább a szeptemberi első ülésen visszatérnék és már annak is örülni fogok, ha még emlékezni fog rám valaki...
De annak még jobban, ha az újság egyre inkább felfelé ívelő népszerűsége elhomályosítaná az én munkámat!