378. 15 kredit
2010. 03. 18. 02:02,
Még senki se szólt hozzá.
Kategóriák:
Rinyapost
A holnapi napon kemény 15 kredit múlik, 2 ZH keretében. Egy 12 kredites "Járműgyártás folyamatai" című tárgy, és egy Hőtan2 ZH-i várnak rám, tulajdonképpen már kevesebb, mint 10 órán belül.
Most olyan szívesen mondanám, hogy a legkomolyabb, és eddig legjobban tetsző 12 kredites, szakirányos tantárgy eddig két füzetet teleírt tanagyaga a fejemben van, de sajnos nem érzem ezt. Nagyjából teljes a pánik, annak ellenére, hogy a napközi rendszerét betartottam, és minden nap tanultam. Most úgy érzem, minden hiába volt, és teljesen üres vagyok. A hőtan 2-ről nem is beszélve.
Valahogy nincs ínyemre az a tárgy, akárhogy is próbálom felfogni. Mindenki mondogatta, hogy "áá, az könnyű", így bekategorizáltam magamban könnyű tárgynak, és ezzel az agyam pár agysejtnyi kapacitást sem hajlandó ráfordítani. Pedig akik ezt mondták, azok mind hazudtak! ... talán ezért vettem fel már másodjára.
A pánikot csak fokozza, hogy a napi 12 órányi távollevés (Egyetemen), és az ezzel szemben álló 5-6 órányi alvások úgy kisütöttek (már az 5. hétre), hogy nincs erőm, kapacitásom tanulni. Koffeinre immáron teljesen immunissá sikerült válni, amit a kb 1-2 órája megivott "Power is back" feliratú energiaital a legjobb bizonyíték..... Alig látok ki a szememen az álmosságtól, ez meg itt virít nekem (üresen), hogy "Power is back"..
Már épp csak egy hét kéne a 10 óra múlva kezdődő ZH-khoz, és már csupán mégegy élet a hátralévő 1 évhez...
Kategóriák
RinyapostCímkék
energiaital , koffein , tanulás , ZHkKomment 
Még nincsenek kommentek.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
