A vizsgák idején nagyon bíztam benne, hogy amint dolgozni fogok, temérdek időm lesz.. Nos, ez majdnem így is van, csak még kissé "akklimatizálódnom" kell, mivel egyelőre a szabadidőm nagy részét pihenéssel, pihengetéssel, alvással töltöm.. Nem éppen úgy, mint ahogy terveztem...

Gyülekezés Gyöngyösön

A vizsgák utáni hétvégén gyorsan és hirtelen le is vezettük a motorozás hiányát egy MZ Club-os Sástó túra keretében. Igaz, az időjárás csak mérsékelten volt kegyes hozzánk, mert bár az időjósok azt mondták, hogy végig rossz idő, hideg és eső lesz, ez csupán a második napra érkezett meg igazán. Így tulajdonképpen szombaton egy óriási nagyot motoroztunk a Mátrában, nameg Eger környékén, és egy kicsit a Bükkben is.
Én Budapestről indultam, és a többiekkel Gödöllőn találkozva mentünk Gyöngyösre, ahová a többi irányból jövők is érkeztek (így pl Apum is, aki Egerből indult). Gyöngyösön egy kis beszélgetés, ámulás, nézegetés, tescozás, majd irány fel Sástóra, a kempingbe lepakolni. Lepakolás után maradt még egy kis időnk, így egy csapattal átmotoroztunk Mátraházára lángosozni. Végre lángos! Egy évvel ezelőtt ettem utoljára, és azóta is őrült hiányom volt belőle, így adtunk az élvezeteknek egy sajtos-tejfölössel.

Lángos evés folyamatban

Ez után az egész csapatot összetrombitálva indultunk Abasáron, Markazon, stb.. Egerbe, ahol a következő megállónk az ottani Tesconál volt, elsősorban tankolás jelleggel. A feltankolt gépekkel mentünk tovább a Bélapátfalvi Apátsághoz, ahol meghallgattuk az apátság, és egy kicsit a környék történetét is. Igaz, ez már nem ment zökkenőmentesen, mert Eger után volt egy kis baleset, utána pedig egy nem várt lerobbanás, és gyújtás szerelés. (meg közben egymás motorjának tesztelgetése :) )

Szerelés Eger után (Szarvaskői egyenesben) Szerelés itt és szerelés ott

Bélapátfalván egy kicsit szusszanva elindultunk visszafelé, útközben megállva a Pannónia parkban, megnézni a kiállítást. Nemsemmi egy hely, az ötletgazda rendkívül kreativitására utal, hogy egy egész család el tud ott tölteni egy egész délelőttöt... A papának van múzeum, a gyereknek játszótér, a nagyobb gyereknek quad és motocross pálya, és van még egy kellemesen nagy bár is, csocsóval, dartssal, biliárddal.... Az éhezőknek pedig jófajta büfé, amit egy kávé erejéig ki is próbáltunk. A park ugyan még épül, de bátran ajánlom mindenkinek!

Pannónia park bejárata, háttérben MZkkel :) Pannónia park múzeum része

Innentől már hazafelé vettük az irányt, a legjobb útvonalakon, és az elejével kicsit meglódulva, nagyon jót döntögetve! :) Iszonyatosan hiányzott már, kb a tavalyi Sástó túra óta nem csapattam ilyen jót (akkor egy Lillafüred-Felsőtárkány szakaszon, 27 perc alatt eresztettük el a ménest). A csapatás végén még felmentünk a Kékesre, kilátni, de ekkorra már utólért minket a hideg és a borulás. Jóformán ráfagytunk a motorra, olyan hideg volt Június idusán, egy kellemes csoportkép után a kemping felé vettük az irányt.

Kékes Elhunyt motorosok emlékműve

(Összes Sástós fénykép)

A kempingbe beérve egyből nyíltak a boros- és pálinkásüvegek, viszont a szalonnázásnak az eleredő eső teljesen keresztbe tett. Így bemenekültünk a jó meleg, társalgóba, és ott folytatódott az este, jó hangulatban, jó társaságban.
Sajnos az eső másnap reggel ismét rákezdett, így a vasárnapi terveket teljesen meghiusította, és mindenki inkább hazafelé vette az irányt, így mi is Apummal. Már dél körül hazaértünk, így innentől részemről csendespihenő kedődött, majd visszamentem Budapestre kedvesemhez, aki másnap vizsgázott. A ZF-nél csak szerdán kezdtem a szakmai gyakorlatot, így keddig Budapesten maradtam, vizsgák utáni csendes pihenőt fújva.

 A Ferrari cabrio utazik haza Vonat legvégéből

Ekkor kezdtek felpörögni az események. Kedden hazafelé hoztam a biciklit is, meg mindent, ami csak a táskámba belefért. Utolsó vonattal jöttem haza, késő este, arról viszont nem volt szó, hogy Egerben szakad az eső... Vonatról leszállva a súlyosra pakolt táskákat odaadtam anyumnak, aki hazavitte őket kocsival, én pedig teljes erőből tekertem hazafele a szakadó esőben... Hát.. Asszem ennyire erőből még nem nagyon tekertem, 30 alá csak emelkedőkön mentem, így pikk-pakk haza is értem; kellemesen elázva.
Másnap kezdtem is a ZF-nél a gyakorlatomat, ahol először megkaptam a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatásomat, majd a termelési osztályon megismerkedtem az instruktorommal (aki már gyárlátogatásról ismerős is volt :) ), majd párszor bejártuk a gyárat, megismerkedtem rengeteg szakmai dologgal.
Ugyanez volt szerdán is, ismerkedtem, tanultam, szakmát láttam... A dologban az érdekes az, hogy a kicsit több, mint 8 órás munkaidő után rendszeresen hullafáradtan értem haza, pedig még nem is volt felelősségteljes munkám. Igaz, az éjfélkor lefekvést még nem sikerült megszokni, és tlaán ennek is köszönhető az állandó kialvatlanság. Lassan viszont csak át kell álljak az éjfél, vagy az előtti fekvésre, és akkor 7-8 órányi alvással talán már nem is lesz megerőltető a meló, és végre csinálhatom majd a rengeteg betervezett dolgot meló után.

Budapest felé tartva

Egy apróság viszont még csak betett: A motorom pénteken ment műszaki vizsgára, ahová Szacsesz barátom vitte, viszont csütörtök este vettem észre, hogy a motor törzskönyvve Budapesten maradt... No, ekkor jött a mérlegelés, hogy vagy felsprintelünk Budapestre a törzskönyvvért, vagy lemondjuk a vizsgát, és akkor az új időpontig műszaki nélkül lesz a motor.
Apum viszont döntött: Este 7-kor indultunk is Budapestre, így a csütörtök esti viharokat premier plánban láthattam, mindenből a legjavát. Nagy villámlások, óriási felhőszakadás, minden volt. (szerencsére a jeget megúsztuk) Volt még autópálya lezárás is, valami építkezés miatt. Kissé megdöbbentő volt, hogy kb 1 perccel előttünk egy daru külső sávban forgolódása miatt a teljes forgalmat megfogták, csakúgy. Az a csoda, hogy a teljes forgalom baleset nélkül meg is tudott állni, és a pillanatok alatt meghízott dugóban sehol nem volt összefutás. Jópár percet álltunk az autópályán, amit ésszel nem tudok felfogni, hogy ilyet lehet... Már eleve az autópálya szó nélküli, spontán lezárása is nonszensz, arról nem is beszélve, hogy mindezt este 7-8 óra körül, amikor még azért van bőven forgalom. Ilyet is csak nálunk lehet!

Dugó az autópályán.... Ezért volt a leállás.....

A motor viszont másnap sikeresen levizsgázott, igaz sajnos otthon is maradt, mert mérsékelt anyagiak miatt inkább le kellett mondanom a hétvégére tervezett Balaton kerülő túrát a BME Angyalai klubbal.. :(
Szombaton még kedvesemmel kiautóztunk a Siroki várhoz naplementézni. Az ott készített fotókkal zárnám a hosszúra nyúlt heti összefoglalót. :)

Kecskék a vár lábánál.. Vadon élők?!

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Kategóriák

..másod sorban pedig minden más , MZ Club túra

Címkék

budapest , club , eger , gurulás , mz , nyár2009 , túra


Komment

Eddig 8 komment érkezett

  1. mzsombor:
    2009. 06. 29. 23:18

    Örülök hogy jól telt a heted, de lassan egy angyalos gurulásra is benevezhetnél valamikor. Lassan az lesz a sztenderd, hogy "Jössz?" "Áh, sajnos most ... " Nemjóezígy.

  2. kaufman:
    2009. 06. 30. 0:45

    Grafur szerény ember, ezért nem is kérkedik a fizetésével.

  3. grafur:
    2009. 06. 30. 1:19

    Hehe, tán mert nincs neki?!?! :-\ (kegyetlen valóság)

    Zsombor: hát bizony, tényleg szánom-bánom a dolgot, főleg, hogy a fórumon ott írja most mindenki, h milyen jó volt!! ... Viszont Egerből a plusz 280 km miatt kicsit sok lett volna most a műszakis bénázás miatt is.. :(
    Szar dolog most ez, mert újabban vagy pénzem nincs, vagy időm, vagy egyik sem.. :( Viszont Augusztusra talán rendbejönnek a dolgok!

  4. TheDeadLiver:
    2009. 07. 06. 20:34

    Mákó-kemping-tigris-motor-Sör? Az ilyesmi smafu?! Na jó, öri-hari, vazze'!

  5. grafur:
    2009. 07. 07. 0:14

    Elnézést kérek, a Mákóval Sástón összefutás valóban kimaradt! Mentségemre legyen szólva: tényleg elég mozgalmas hetem volt... :)
    De ígérem legközelebb pótolom, teljes bejegyzéssel, kárpótlásul! ;) :)

  6. grafur:
    2009. 07. 07. 0:14

    ...mármint ha legközelebb így összefutunk Sástón! :)

  7. Ramsy:
    2009. 07. 10. 0:39

    Por favor szedd le a képem, hisz az nem a blogod témájához kapcsolódik, mert itt a SZÁMODRA fontos dolgok kapnak helyet..

    Thx

  8. Ramsy:
    2009. 07. 10. 0:42

    *kigeészítés:

    csak mert nem szeretnél, hogy az olvasóid megtéveszd az említésre nem méltó dolgokkal - és ebben így nem releváns fotókkal

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.