Nap szerinti archívum: 2009-06-06


A világ figyelmébe: OTTHONUNK 12

Egy nagyon nagy kérésem lenne minden erre tévedő felé: 1,5, azaz MÁSFÉL órát szeretnék kérni mindenki életéből, méghozzá gyönyörű, festői természet képek csodálására, és egy eszméletlen és egyben sokkoló történet meghallgatására, ami rólunk szól; mindezt leírhatatlanul szép aláfestő zenével.

A film ingyenes, és a youtube-on teljes hosszában végignézhető, akár nagy felbontásban is, elsősorban angol felirattal (de lejjebb leírom, hogyan válthatod magyarra). Ezt a dokumentum filmet 88 EZER ember készítette, és a világ legnagyobb márkái szponzorálták. Szívem szerint a világ összes fejlett országában KÖTELEZŐVÉ tenném, de ennyi leírás után jöjjön a film linkje:

Sajnos csak Június 14-ig megtekinthető, ezért kiemelten szeretnék kérni mindenkit, hogy addig nézze meg, amíg így, ingyen lehet! A másfél óra alatt az első félórában megismerhetjük a földünk történetét, kialakulását, az élet kialakulását, és a természetes körfolyamatokat, amik fenntartják az örök egyensúlyt. Azaz csak fenntartották, ugyanis a film ezt követő egy órájában az utóbbi párezer évről, az emberiség koráról, és annak is az utóbbi pár évtizedéről szól leginkább, amik során az első félórában megismert egyensúlyok visszavonhatatlanul felborultak.


Nem árulok el szerintem nagy titkot, hogy ennél a résznél a néző sokkolva lesz a néző a történet, a képek és a zene által. Viszont szerencsére van megoldás a helyzetünkre, és a civilizációnk megmentésére… ezzel lesz feloldva a néző sokkolt lelkivilága, és ezzel válik ez a film az egész fejlett társadalom számára egy kötelező darabbá!

Sajnos online még nem nézhető hivatalos magyar felirattal, viszont a youtube-nak van olyan szolgáltatása, hogy egy meglévő feliratot a google translate segítségével lefordítson nekünk magyarra. Nem lesz hibátlan fordítás, erősen magyartalan, és hibás lesz, de egy kis kreativitással talán érthető. Elérni pedig úgy tudjuk, hogy a videó jobbalsó sarkában lévő felfele mutató kis háromszögű gombra kell vinni az egeret, ekkor feljön egy kis menü. A menüben lesz egy "CC" jelzésű gomb, mellette pedig balra mutató kis fehér háromszög. Arra kell rávinni az egeret, ezzel kijön baloldalra is egy kis menü, benne felül a "Translate… BETA" felirat. Na, erre ráklikkelve jön be egy ablak, amiben az alsó lenyíló menüvől a "Hungarian"-t kell kiválasztani, majd az alatta lévő "Translate" gombra kattintani.
Ezzel a googlenak egy robotja lefordítja az angol feliratot magyarra, de ugye a gépi fordítás soselesz tökéletes, fenntartásokkal fogadjuk!

Ha még ennyi nem lett volna elég, akkor íme a film trailere: