Rémálom 2


Pár napja (talán pont azóta, amióta megvan az új bicaj) furcsa rémálmok gyötörnek. Sajnos/szerencsére a legutóbbi kettőre nem emlékszek, csak arra, hogy a téma azonos volt: Lopás.

Mindegyikben volt üldözés, hol én üldöztem a tolvajt, hol a tolvaj engem. Az első elég érdekes volt, ott egy teherautón voltam utas, egy barátom jóvoltából, aki a főnök volt. Egy platós teherautó volt, egy konténerrel a platóján, ami félig volt vízzel. Valami titkos és különleges/veszélyes dolog volt benne, kicsit a maffia felé hajazva. Egyszercsak megálltunk, a főnök pedig odament egy autóhoz.
Én a platón voltam, ekkor nézegettem a konténert, aztán egyszercsak a másik két utas bepattant a teherautóba, és elindultak, otthagyva a főnököt. Próbáltam neki szólni, sikerült felsegíteni a platóra, és a platón előre menve benéztünk a kabinba, hogy mi történik ott.
A teherautót egy vörös hajú nő vezette, nagy, szerte ágazó rikító vörös, ijesztő hajjal. Elkezdtünk dörömbölni, hogy azonnal álljon meg, fenyegetőzve mindennel, aztán egyszercsak megfordult. Ahogy megfordult megrémültünk, a nő arca szinte csak a koponya volt, egy rémisztő sanda vigyor mégis volt rajta, majd behúzta a kabin hátsó függönyét…. Ekkor végre felébredtem, talán jobb is.

Aztán később volt még olyan álmom, ahol elloptak tőlem valamit, megpróbáltam visszaszerezni, amiből az lett, hogy a tolvaj elkezdett üldözni. Menekülnöm, és bújkálnom kellett, hogy ne vegyen észre, de sajnos / szerencsére többre nem emlékszek.

Na, hát talán a fentiekre magyarázat az, hogy pár napja nem nagyon tudom, hol tároljam a bicajt. Először ugye próbáltam a szobában, de ez nem az igazi, nem férünk tőle, és nem ide való:

Aztán levittem oda, ahol az elődje is volt: a pince lejáró ráccsal és lakattal lezárt részére, de az U lakat révén csak igen körülményesen tudtam lezárni, és innentől folyamatosan azon aggódtam, hogy itt mégcsak nem is lenne feltűnő, ha valaki fél óráig fűrészelgetné a lakatot…

Innen még aznap felhoztam, valamiért úgy éreztem, hogy túlzottan szem előtt van, mégsem eléggé feltűnő helyen (érdekes, elődjénél nem aggódtam).
Aztán végül úgy döntöttem, hogy felhozom a folyosóra, konkrétan a bejárati ajtóm elé. Ott aztán igazán feltűnő, viszont ugyanakkor szem előtt is van. Itt azért csak nem fűrészel valaki félórán keresztül…. Vagy mégis?! Na, hát éppen ezen megy a para..

Elég masszívan odalakatoltam a batár U-lakattal, meg kicsit odahúztam azt a zárat is, ami a vázon volt, és kulcsom sincs hozzá, de talán a látszat elveszi a tolvaj kedvét. Hétvégente persze beviszem majd a lakásba, de azért egyelőre megvan a para továbbra is, minden nap…

UPDATE:
Tegnap este beszélgetve pár szomszéddal (most először! 🙂 Végre megismertem a jobb fejeket is), figyelmeztettek, hogy nincs tú jó helyen a bicikli, mert pontosan innen, ettől a korláttól lopták el az előző lakók biciklijét… ehh… Igaz, az csak sodrony lakattal volt odatéve, és akkor is, amikor huzamosabb ideig nem voltak itthon….. nade akkoris, ehh…


Hozzászólás

2 Gondolat “Rémálom

  • t4ki

    Én kétlem, hogy onnan a 2.ról elvinnék, nem fognak odaállni egy flexxel, fűrészelni meg véleményem szerint nem lehet az U lakatot. Vagyis lehet, de napokig kell 🙂 Ha nagyon parázol, vedd le az első kerekét, és azt tárold bent, így hiányossan nem fog kelleni senkinek. Ha meg hosszabb ideig nem vagytok otthon, be lehet tolni a nappaliba, aztán elvan ott.

  • Kaufman

    Azért Ulakat és Ulakat között is van különbség.
    Ez bőven elég a default sordony helyett egyetemre, éjszakára, de 2000 forintért nem biztos, hogy csak az ipari flex viszi.
    Amúgymeg Grafur! Itt az ötlet:
    10K-t tereztél zárra költeni (illetve az volt a kiindulás, amit sokalltál), szóval javaslom vegyél még egy 2000hufosat és
    a: otthon kettővel kösd le,
    b: a másikat fogjuk be egy satuba és nézzük meg, hogy bírja-e a vasfűrészt?
    mindenképpen megérei a plsz biztonság, ittetve a plusz információ, hogy jó/nemjó a lakat.
    Mert végülis 2000huf nem pénz. Sztem cocaine-re is költöttél már annyit 😉